29.4 C
Cegléd
2026. szeptember 1. kedd
spot_img

Önkéntesek a Deák téri Óvodában

„Munkatársaimmal évek óta végzünk önkéntes munkát Cegléden, tavaly például a Losontzi István Általános Iskola udvarába telepítettünk konyhakertet. Idén úgy döntöttünk, hogy a Deák téri Óvoda környezetét tesszük rendbe, hiszen nagy számban járnak ide hátrányos helyzetű gyermekek. Bízunk benne, hogy a kerítés lefestésével és a játszótér felújításával sikerült szép és rendezett környezetet teremteni a gyermekeknek”– mondta Kiszely László, a Budapest Bank ceglédi fiókvezetője.

Az önkéntesség a Budapest Bank számára a társadalmi felelősségvállalás kiemelten fontos eleme. A Törődés Napja programsorozat komoly hagyományokkal rendelkezik, több mint tíz esztendeje, évente két alkalommal rendezik meg. A pénzintézet további kezdeményezéseivel is aktívan támogatja a civil társadalom fejlődését. A bank jelentős szerepet vállal a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésében, a kultúra, a szellemi élet, az oktatás és a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatásában is. A „Budapest Bank Budapestért” és a „Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért” Alapítványokkal, valamint a „Budapest Bank Békéscsabáért” Programmal az elmúlt 23 évben összesen mintegy 900 millió forinttal támogatta a közérdekű kezdeményezéseket.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...