7.8 C
Cegléd
2026. április 13. hétfő
spot_img

Aratott a möggy

Aratott a möggy, mondhatnák egy hamis szófordulattal és mégis, minden várakozást felülmúlóan nagy sikerrel fejeződött be az I. Kőrösi Möggyfesztivál június 27-28-án. Már a Jóisten is mosolygott ránk, amikor elkezdtünk építkezni a rendezvénynek helyet adó Deák és Szabadság téren, hiszen az egész heti hűvös és szeles idő csütörtökre kellemes meleggé változott, ami kitartott egész vasárnapig. 

Pénteken délután 6 órakor kitehettük a megtelt táblát, hiszen a zömében nagykőrösi, ceglédi, kecskeméti és fővárosi látogatók elözönlötték a teret és válogattak a szebbnél szebb kőrösi möggyből és az azokból készült termékekből. A korai estén fellépők vastapssal és remek hangulatban tértek haza, a napra a ceglédi Gríz zenekar tett koronát éjfélig tartó utcabáljával, amelyen tömegek ropták a táncot.

A szombati főzőverseny nem jött volna létre a 35 lelkes séf nélkül, akik egész délután gondoskodtak a kilátogatók ellátásáról és a zsűri elkápráztatásáról. A meggyes pite illatú szombatot Rákóczi Feri remek hangulatú interjúi színesítették, hogy meggyet enni jó, csökkenti a ráncokat és boldogság-hormont termel, ugyanis ennyi kacagó és vidám ember még nem járt ebben a dél-pest megyei kisvárosban, mint ezen a hétvégén. A vásári forgatagot Kőhalmi Ferenc bűvészmutatványai és a Paprika Jancsi Bábszínház műsora tarkította.

A visszajelzések alapján a rendezvény minden várakozást felülmúlt, nagy tömegeket mozgatott meg, tökéletes programkínálattal rendelkezett és precízen szervezett volt. Sok kollegám és kőrösi cég, civil szerveződés munkáját dicséri az elmúlt hétvége és a nagyszámú lelkes nagykőrösiét, a termelőkét, akik miatt meggyünnepé változott ez a hétvége. 

Ha számokban akarjuk kifejezni a sikert, akkor a két nap alatt elfogyott 1500 kg meggy, 500 városnéző kisvonat jegy, 300 darab a város möggyes sütijéből, 100 liter frissen facsart meggylé és 25 hordó meggysör.  Tehát ezentúl,  ha möggy akkor  Kőrös, jövőre veletek ugyanitt!

László Ditta, igazgató – Nagykőrösi Arany János Kulturális központ

FOTÓK az eseményről Töreki Zsolttól az Arany János Kulturális Központ facebook-ján itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...