9.4 C
Cegléd
2026. november 5. csütörtök
spot_img

Sümegi városvédők Cegléden

Immár egy évtizedes a kapcsolat a sümegi és a ceglédi ifjú városvédők között. Azóta többször jártak ceglédi fiatalok várost szépíteni Sümegen és ugyanilyen program várta kétévente a sümegieket városunkban. Ez évben hagyományosan megszépítették az öt éve közösen készített Üdvözöljük! feliratot és az ott létesített kis virágágyást a Jászberényi úti körforgalomnál, szemetet gyűjtöttek a Budai úton, parkot takarítottak. Hegedűs Ágota alpolgármester jelenlétében ültették el a Kossuth téren a sümegiek ajándékát egy földlabdás fácskát, nagylevelű fagyalt. Természetesen közösségi programok is várták őket, a mi fiataljaink városismereti vetélkedőt, sportos játékokat, múzeumlátogatást, levendulaültetvény és fürdő látogatást és közös étkezéseket szerveztek nekik. A sümegi csoportot ezúttal is Bókkon Gyula tanár úr vezette, a helyi szervezet vendégváró munkáját Horváth Attila elnök fogta össze, köszönet illeti mindkettőjük és a szervezésben, programokban résztvevő ifjú és örökifjú városvédők munkáját.

A fiatalok között ezúttal is mély barátság alakult ki az egy hét alatt. Elköszönéskor már elkezdték számolni a napokat, mikor találkozhatnak egymással újra, jövőre Sümegen.

Fotó: Hernádiné Hiba Judit

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...