12.7 C
Cegléd
2026. április 8. szerda
spot_img

Hajtanak az ostorfák

Úgy tűnik meghálálja a Cegléd emblematikus városképi elemének számító ostorfasor a tavaszi ifjítási munkálatokat: szépen hajtanak a százéves fák. A hosszú előkészítő munkálatok és szakmai tanácskozás után megkezdett munkálatok több ütemben zajlanak a városban.
– Két fő célunk volt az ifjítással. – nyilatkozott lapunknak Kovács József főkertész. – Az egyik, hogy elhárítsuk a balesetveszélyt, mert a korhadt, elszáradt, egy-egy viharban leszakadó ágak a parkoló autókra, épületekre és az emberéletre is veszélyesek voltak. Az 1900-as évek elején telepített mintegy 400 fából most már 300 él csupán és abból is elenyésző az egészséges egyed. Ha az odvas törzseket ekkora súllyal meghagyjuk, veszélyes helyzetek állhattak volna elő extrém időjárás esetén. A másik célunk, hogy a fák élettartamát a korona megkönnyítésével meghosszabbítsuk 15-20 évvel. Most mindenki számára láthatók az egészséges és szép új hajtások. Nyilván, gondolkodni kell a teljes megújulásban vagy akár váltásban is, hiszen elmúltak száz évesek a fák, és elvárható élettartamukat lassan betöltik, de amíg lehet életben tartjuk a gyönyörű fasort. Ősszel a Szabadság téri fákat ifjítjuk majd, jövő tavasszal pedig hajtásválogatást végzünk a Rákóczi út vasútállomás felé eső végén.

A nyugati ostorfa (Celtis occidentális) városfásításra kiválóan alkalmas fafajta, mert jól tűri a szárazságot, a sovány talajt, rendkívül jól bírja a szennyezett levegőt, a burkolt felületről visszasugárzó hót és a téli sózást. Hazája Észak-Amerika, így Európában a fiatalkori fagyérzékenység veszélyezteti, illetve az árnyékot fiatal korában viseli jól. Idősebb korban ágai csavarodnak, így a gyakran közel vízszintesen növő hosszú ágak balesetveszélyesek lehetnek. Törzse hajlamos a fagyrepedésre, idősebb korban a többszöri fakezelés hatására bekorhadásra és odvasodásra is. Teljes kifejlődését 60 éves korában éri el, elöregedésének kezdete termőhelyi adottságoktól függően 110-120 év.

Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...

Horgolt projektek, amik színt visznek a hétköznapokba

Ahogy elérkezik a nyár, sokaknak több szabadidő jut a...

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...