22.1 C
Cegléd
2026. augusztus 10. hétfő
spot_img

Cross Challenge ezüst

Július 19-én rendezték Pécsett a Hungarian Cross Challenge kupasorozatának 2. fordulóját. A Mecsek Cross Cupon három ceglédi versenyző szerepelt, három különböző kategóriában.

Velkey Ádám férfi openben indult és az ígéretes kezdés után (megnyerte az első feladatsort) sajnos leeresztett mentálisan és végül a 19. helyen zárta a versenyt.

Kocsis Kata (képünkön) a legerősebb női kategóriában nagyon szoros versenyben végzett az összetett 2. helyen, miközben egy workoutban legyőzte, több menet során pedig nagyon megszorongatta Jung Beátát, aki immáron a verseny főszponzorának, a Scitec Nutrition-nek támogatott atlétája. Kata emellett a döntőben első ízben hajtott végre egy igen nehéz gimnasztikai elemet, amely tovább emelte ezen ezüstérem értékét.

A férfi Rx’d kategória Beast&Barbells Gym-et képviselő atlétája Zombori Lajos volt, aki a székesfehérvári első fordulón aranyérmet szerzett. A verseny ezúttal is nagyon jól kezdődött, hiszen a döntőt még az 1. helyről várta. Ekkor azonban jött a fekete leves és egy számára nem kedvező feladatsor következett. A teljesítést tovább nehezítette az előzetesen felszakadt tenyérbőr, így már a rúd megfogásával is küzdenie kellett. Sajnos ez annyira hátráltatta a kezdést követően, hogy nem is bírta befejezni a feladatsort, amivel a 12 fős döntőben a utolsó helyen végzett, így összetettben az egész napos vezető pozícióból visszacsúszott az 5. helyre.

A következő forduló két hét múlva Siófokon a Scitec Muscle Beach lesz, ahová a szervezők mindenkit várnak szeretettel, hiszen a Cross Cup mellett erősember, erőemelő, testépítés-fitness versenyek is várják a nézőket, valamint találkozhatnak a TEAM SCITEC tagjaival.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...

A 21. századi munkahelyek átalakulása: Új lehetőségek és kihívások

Az utóbbi évtizedekben a munkahelyek világa jelentős változásokon ment...

Hogyan formálja át a vállalkozásokat az AI?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia (AI) hihetetlen gyorsasággal...

Hogyan és mivel fújjuk a szőlőt?

A szőlő ápolása állandó figyelmet igényel, hiszen számos külső...

Jobb forma, jobb egészség fehérjével

A mai rohanó világban gyakran alig jut idő arra,...