41.7 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Mire tanít meg a sport?

Ungvári Miklós volt a felsőoktatásban tanuló hallgatókat sportolásra ösztönző SportPont Program vendége július 19-én az EFOTT fesztiválon.
A sportágának egyetemi világbajnokságán aranyérmet és két ezüstérmet is szerző sportoló a Civil Tér színpadán vele készített interjúban elmondta, az olimpia után hónapokba telt, hogy elfogadja, hogy az ötkarikás játékokon nem aranyérmes lett, s átfogalmazódjon benne az ezüstérem értéke. A judo sportágban 1 nap alatt dől el minden – mondta Ungvári – ez egy olyan sportág, ahol pofonokat kap és ad az ember, sőt egyetlen rossz mozdulat a kiesést is jelentheti, ez által nagyon sok mindenre megtanítja az embert ez a sportág.
A többszörös Európa-bajnok további kedvelt sportágairól a díjugratásról és a lovak iránti szeretetéről, valamint a hihetetlen állóképességet igénylő Dakar-ralis tapasztalatairól is mesélt. Az élsportban megtanult kitartás nélkülözhetetlen volt a rali küzdelmeinek, pl. a kősivatag nehézségeinek elviseléséhez is – mondta az olimpikon, aki 2016-ban Rióba is szeretne eljutni. Az SPP-s beszélgetés alatt szó esett Ungvári Miklós kilenc testvéréről is, akik szintén sportolnak.

A cikk teljes terjedelmében a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...