11.1 C
Cegléd
2026. október 15. csütörtök
spot_img

Cegléden mentek át a tankok

Ceglédet is emlegették a hétvégi diplomáciai botrányt kavart fegyverszállítási ügyben. A hídfő.net, szélsőjobbos magyar portál írása alapján az uniós fegyverexport szabályainak megsértésével vádolta Magyarországot Oroszország pénteken. A portál azt állította, hogy a magyar honvédség közvetett módon T-72-es harckocsikat szállít Ukrajnának. A magyar külügy cáfolta a vádakat. Az Index szerint a honlapot a Nemzeti Arcvonal nevű neonáci szervezet készíti. A hétvégén kiderült, hogy Kalocsáról Cegléden és Debrecenen át Nyírtelekre szállították a tankokat, amelyekről az orosz külügyminisztérium azt feltételezte, hogy Ukrajnába kerülnek. A Magyar Honvédség sajtóosztálya közleményben írta meg, hogy „a kalocsai raktárbázisról használatra már nem alkalmas T-72 típusú, páncélozott harcjárműveket, illetve egyéb hadieszközöket szállít át vasúton a nyírteleki hadianyagraktárába pénteken és szombaton. A szállítások nincsenek összefüggésben az ukrajnai eseményekkel, azok a Magyar Honvédség logisztikai ellátórendszerének több éve tervezett átalakításával kapcsolatosak.” Az MTI híre szerint a honvédségnek nem először gyűlt meg a baja az említett portállal, mint fogalmaznak „már többször közölt a honvédséggel kapcsolatos, minden valós alapot nélkülöző tartalmakat”.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...