9.4 C
Cegléd
2025. május 6. kedd
spot_img

10 éves a Törteli Tanyaszínház

A tanyaszínház társulata 2 év után 2012-ben újabb színdarabbal állt a közönség elé „Nyárfás Miska” címmel.  Ez a darab a Mágnás Miska című Szirmai Albert magyar operett adaptációja, melyet 3 alkalommal mutattunk be, minden esetben teltház előtt. 

Nagy feladat volt, hisz ez alkalommal énekes-táncos szerepekben is helyt kellett állnunk, de a közönség reakcióiból úgy ítéltük meg, hogy ez a darab is siker volt.

2014 jelentős év, hisz a társulatunk 10 éves, ezalatt sok minden történt, sok öröm és néha szomorúság is kísérte társulatunkat. Ennek ellenére mindig voltak – és remélem még lesznek is – olyan lelkesen és jókedvűen próbáló, díszletet tervező, jelmezeket varró, énekelni és táncolni tanuló emberek ebben a faluban, akik kitartottak a tanyaszínház mellett. Sokat gondolkodtunk, hogyan lehetne ezt megünnepelni, végül arra jutottunk első darabunk bemutatásával zárjuk le ezt a tíz évet. A színjátszás amatőr műfaját kedvelő látogatók augusztus 23-án láthatták az idei Bendegúz–játékot.

Határ Márta fotói a színdarabról itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megállás nélkül csapódott két rolleres egy autóba Cegléden

Súlyos közlekedési szabályszegésből adódó baleset történt május 2-án, péntek...

Lovas tavaszi tábor

Tavaszi tábort tartott a Pszicho-Pata Lovas és Lovasterápiás Központ....

Bábos foglalkozás a PI-ben

Márciusban a Patkós Irma Művészeti Iskola kilencedikesei bábos kurzuson...

Andó Pál előválasztáson méretné meg magát

Az elmúlt hetekben több kritika ért amiatt, hogy miért...

Bajnoki címek és válogatottság

Hétvégén rendezték az U17-es országos bajnokságokat, amelyen a Ceglédi...