29.3 C
Cegléd
2026. szeptember 2. szerda
spot_img

A bombatámadás áldozataira emlékeztek

A hetven évvel ezelőtti bombatámadás áldozataira emlékeztek augusztus 29-én a vasútállomáson. Takáts László önkormányzati képviselő úgy fogalmazott: Cegléd második világháborús bombázásának máig ható tanulsága, hogy a világ soha nem volt biztonságos hely. Ma Cegléd már az. És mindent megtesznek azért, hogy az is maradjon.

70 évvel ezelőtt 1944. augusztus 29-én dél körül Ceglédet súlyos bombatámadás érte. Az amerikai légierő 301-es bombázó kötelékhez tartozó 26  db B-17-es légierőd összesen 64 tonna rombolóbombát dobott a Ceglédre. A bombázás a Kernács telep és Szűcs telep lakóházait tarolta le. Eredeti céljában, a vasútállomás vágányaiban jelentéktelen károk keletkeztek, azonban az óvóhelyet telibe találták, így több tucat ártatlan ember életét oltották ki – ismertette Takáts László, az önkormányzat Gazdasági Bizottságának elnöke a városi megemlékezésen. 

A bombatámadás során 25 ház teljesen megsemmisült, 60-70 súlyosan megrongálódott. A káoszt fokozta, hogy az amerikaiak késleltetett bombákat is dobtak le, melyek már a mentésben dolgozó élő erőkben okoztak károkat. Az óvóhely romjai alól még szeptember 12-én is emeltek ki emberi maradványokat. A támadásnak 48 halálos áldozata volt, személyazonosságot csak 42 személynél lehetett megállapítani, 6 ember a mai napig ismeretlen. Az áldozatok közül 24 fő volt ceglédi lakos. Rájuk emlékezünk most – folytatta beszédét Takáts László.

„Sajnos úgy tűnik, az emberiség nem tanult a múlt súlyos tragédiáiból, hiszen Európa keleti felén újra a fegyvereké a szó” – mondta Takáts László, majd egy perces néma főhajtásra kérte az emlékezőket az elmúlt és ma is zajló valamennyi háború ártatlan áldozatainak emlékére. 

Az emlékmű megkoszorúzása után a Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola diákjai tartottak ünnepi műsort Vajda János, Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Pilinszky János és Kányádi Sándor verseiből.

FOTÓK az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...