13.3 C
Cegléd
2026. június 13. szombat
spot_img

A nemzetközi siker kapujában

Ceglédi sikerért szoríthatunk szeptember 12-14-ei versenyhétvégén. A Szlovákia-Ringen megrendezésre kerülő Alpok-Adria nemzetközi Superbike versenyen ugyanis Bezzegh István „Tyű” akár az összetett verseny első helyén is végezhet. A részletekről a ceglédi motoros nyilatkozott: 

– Az elmúlt két versenyhétvége négy futama kiemelkedően jól sikerült. A Hungaroringen első és második helyet, a Pannonia-Ringen pedig első és harmadik helyet szereztem. Ezekkel az eredményekkel jelenleg a nemzetközi mezőny második helyén állok. Még egy versenyhétvége, azaz két futam van hátra a szezonból, melyet a Szlovákia-Ringen rendeznek. A hét ponttal  előttem álló cseh motoros jelenleg kéztöréssel versenyez, ezért talán el lehet majd kapni. Azt gondolom, hogy inkább a mögöttem állókra kell majd figyelni, mert a tíz ponttal mögöttem álló  szlovák versenyző hazai pályán lesz, biztosan begyakorolja majd. Mögötte még Juhász Dávid és egy lengyel versenyző esélyes utolérni. 25 pontot kap az első, 20-at a második és 16-ot a harmadik helyezett, tehát a két versenyen még sok pontot lehet szerezni. 

– Mi dönthet a végső siker megszerzésében?

– Ilyenkor szép lehetsz, de okos már nem. Technikailag megvagyunk, tehát azzal nem lehet probléma. Az időjárás nagyon befolyásolhatja a versenyzést és az, hogy ki milyen napot fog majd ki. Ha úgy sikerül a hétvége, mint az elmúlt kettő, akkor a dobogón tudok végezni. 

– Benned van az, hogy most jobban fogsz kockáztatni, mint máskor?

– Valahol persze… Úgy gondolom, hogy igen! Biztos, hogy be kell vállalni más dolgokat is. Idáig sem volt ezzel nagyon probléma, oda kell tenni magamat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...