7.8 C
Cegléd
2025. november 16. vasárnap
spot_img

Kapával próbálta megmagyarázni

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. József 43 éves ceglédi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 43 éves gyanúsított 2014. szeptember 20-án 12 óra körüli időben Cegléden egy lakatlan, romos épületben tartózkodott két férfival, amikor szóváltásba keveredett a 60 éves sértettel, akit ezt követően egy kapával többször megütött. A helyi férfi a bántalmazás következtében – az elsődleges adatok alapján – alkar- és lábszárcsonttörést szenvedett. A verekedésnél jelenlévő harmadik férfi a történtekről értesítette a rokonát, aki mentőt hívott. A rendőrségre a sérültet ellátó ügyeletes orvos tett bejelentést.

A ceglédi rendőrök – a bejelentést követően – Cegléd egyik utcájában elfogták és előállították N. Józsefet, akit gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított ellen a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...