25 C
Cegléd
2026. július 23. csütörtök
spot_img

Döntött a Bácsvíz


2014. szeptember 30-i rendkívüli közgyűlésükön döntöttek a BÁCSVÍZ Zrt. részvényesei a cég alaptőke emeléséről, melynek értelmében 2015. január 1-től Cegléden új üzemmérnökséget hoznak létre.
– A nyár folyamán térségünkből hét települési önkormányzat – Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Jászkarajenő, Mikebuda, Nyársapát és Törtel – képviselőtestületei határoztak úgy, hogy a BÁCSVÍZ Zrt.-t választják településük új víziközmű-szolgáltatójának – tájékoztatta lapunkat Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató. – A Közgyűlés egybehangzó döntése alapján ezek az önkormányzatok csatlakoztak alaptőkeemelés és az új részvények jegyzése révén a BÁCSVÍZ Zrt. tulajdonosi köréhez. A ceglédivel együtt Pest megyében így két kirendeltséggel fog rendelkezni a szolgáltató, Kecskeméti központja, három Bács-Kiskun és egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei üzemmérnöksége mellett, így ügyfelei bármely településről elérhető közelségben intézhetik ügyeiket a fogyasztói irodákban.
A közgyűlésen részt vett Földi László, Cegléd Város polgármestere, aki felszólalásában elmondta, városunk képviselői döntésük előtt körültekintően mérlegelték a lehetőségeket, és meggyőződtek arról, hogy a lakosság számára a legszínvonalasabb és hosszú távon is a legbiztonságosabb ellátást nyújtó víziközmű-szolgáltatót sikerült kiválasztaniuk és ebben a jelenlegi szolgáltatónk, az Ökovíz Kft. szakemberei is egyetértenek.
A döntések nyomán a BÁCSVÍZ Zrt. jelenlegi szolgáltatási területe 2015-re 55 településre bővül, az ellátott lakosok száma 307 ezerről 350 ezer fölé emelkedik.

BÁCSVÍZ Zrt. 2015 januárjától kirajzolódó új működési területi térképe:

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...