8.3 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Családi nap a Szent Keresztben

2014 szeptember 20-án a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda hagyományait követve a tanító nénik családi napra hívták az első osztályosokat és családjukat. Reggel ¾ 9-kor gyülekeztünk a tantermekben. Minden osztálynak külön egyen pólója volt, amit nagy örömmel viseltek a gyerekek.

A nap első programja egy bábelőadás volt, amit a negyedik osztályos diákok mutattak be nekünk. Ezután Edit néni vezetésével közös bemelegítésen vehettünk részt az iskola udvarán. Ezt követték az osztályok közötti sorversenyek, melyek során a gyerekek a szülőkkel együtt küzdöttek a győzelemért. Vidám félóra volt, sok nevetéssel, lelkes küzdelemmel. A jó hangulatot fokozta az eredményhirdetés utáni jutalom, melyet minden osztály megkapott.

Az elvesztett energiákat gyorsan pótoltuk. A tanterembe vonulva megkínáltuk egymást a magunkkal hozott süteményekkel, közben ismerkedtünk, jókat beszélgettünk. A nap folyamán lehetőség volt részt venni néptánc és népi játékos foglalkozáson. Pihenésre adott lehetőséget Zsuzsa néni meséje, amivel a köré ült gyerekeket szórakoztatta. A délelőtt zárásaként több tanteremben kézműves foglalkozáson lehetett részt venni, ahol különböző kedves emlékeket készíthetett a lelkes próbálkozó.

Ez a nap nagyon vidáman és jó hangulatban telt el. Köszönjük a szervezést a tanító néniknek!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...