9.4 C
Cegléd
2026. szeptember 24. csütörtök
spot_img

Idős asszonyt akart kirabolni

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott eljárást rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zoltán 33 éves budapesti lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014. szeptember 30-án 14 óra körüli időben az egyik ceglédi utcában odalépett a 78 éves sértetthez, akitől megkérdezte, hogy mennyi az idő. Az idős asszony ránézett az órájára. A 33 éves férfi ezt kihasználva megragadta a sértett nyakában lévő aranyláncot és rángatni kezdte, azonban a lánc nem szakadt el. Ekkor a gyanúsított a vállánál fogva nagy erővel meglökte a sértettet, aki ennek következtében a földre esett, a nyaklánc pedig elszakadt és kiesett a nyakából. Az idős asszony segítségért kiáltott, miközben magához vette a nyakából kitépett ékszert. K. Zoltán így értékszerzés nélkül elmenekült a helyszínről.

A bejelentést követően a ceglédi rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést. Ennek során a Ceglédi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő, de munkaközi szünetét töltő járőre a beszerzett adatok alapján a bűncselekmény helyszínének közelében felismerni vélte a gyanúsítottat, amit azonnal jelzett az adatgyűjtést végző kollégáinak. A rendőrök a megadott utcában intézkedés alá vonták, majd elfogták és előállították K. Zoltánt, akit gyanúsítottként hallgattak ki és bűnügyi őrizetbe vettek. Az illetékes bíróság 2014. október 3-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A K. Zoltán ellen fogvatartása mellett folytatott nyomozást a Ceglédi Rendőrkapitánysága napokban lezárta, az iratokat 2014. október 13-án vádemelési javaslattal küldte meg a Ceglédi Járási Ügyészségnek.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....