25 C
Cegléd
2026. június 13. szombat
spot_img

Bernadett Országos Bajnok

UTE Megyeri úti csarnoka adott otthont az idei U23-as országos bajnokságnak, ahol a CVSE-KÖZGÉP színeit két fő képviselte. A két hölgy közül, az előzetes várakozásoknak megfelelően, Keliger Bernadett szerepelt jobban, aki az 52kg-ban minden ellenfelét legyőzve bajnoki címet nyert. Berni nemzetközi sikerei után a hazai tatamin is jelezte, hogy nem véletlenül ő lesz, ebben a súlycsoportban az Európa Bajnoki induló. A 63kg-ban induló Janovszki Helga is éppen, hogy csak lemaradt a döntőről, egy hosszabbításos mérkőzésen látták jobbnak ellenfelét a bírók. A bronzmérkőzésen sajnos már nem volt esélye, így ötödik helyen zárt. 


Ifjúsági sikerek Eszéken – A Horvátország-i Eszék adott otthon az Euró Liga utolsó fordulójának, ahol négy ország – Horvátország, Szerbia, Románia, Magyarország – judokái versengtek az érmekért. A CVSE-KÖZGÉP csapatából két fő, Tamasi Szandra és Árvai Péter lépett tatamira. Mindketten kiválóan szerepeltek. Tamasi Szandi nem csak korcsoportjában, hanem az egyel idősebbek között is aranyérmet szerzett, míg Árvai Peti, mivel ezúttal 90 kg-ban nem rendeztek versenyt, így kénytelen volt +81 kg-ban indulni, ahol néha 20-30 kg-mal nehezebb vetélytársakat legyőzve, sikerült az első helyen végeznie. Az elért eredményekhez gratulálunk!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...