4.3 C
Cegléd
2026. február 7. szombat
spot_img

A Vasas megalázónak vette a vereséget

Elsőként azt, hogy minden játékossal le fogunk ülni hat szemközt a vezetőedzővel hétfőn-kedden és értékeljük közösen az elmúlt időszakban mutatott teljesítményét. Ezeket a beszélgetéseket elsősorban és főként a jobbítás szándéka fogja vezérelni.

A második intézkedésünk az, hogy addig a prémium kifizetést felfüggesztjük, amíg a csapat nincs feljutó helyen. Ez azt jelenti, hogy az őszi szezon végén kell az 1.-2. hely valamelyikén lennie a csapatnak. (Így ha például pénteken nyerünk a ZTE ellen és a második helyre kerülünk, az nem azt jelenti, hogy fizetünk a játékosoknak prémiumot.)

A harmadik bevezetendő intézkedésünk, hogy a prémiumok elosztásánál az adott győztes meccs után, a gyengén vagy a leggyengébben teljesítő játékosok nem fognak prémiumot kapni. Az így megmaradó pénz összeget azok között osztjuk szét, akik a győzelemhez a legtöbbet tették hozzá. Erről az edzői stábbal közösen fogunk dönteni, hogy az ne egy emberen múljon.

Az egyéni teljesítmények értékelése után a csapaton belüli személyi kérdések is napirendre kerültek. Az első ilyen döntés, hogy Rodenbücher István keddtől már nem látogatja a Vasas FC edzéseit. Az indoklás hátterében az áll, hogy egyrészt a szakmai vezetés úgy ítélte meg, hogy István az elmúlt mérkőzéseken nem nyújtott megfelelő teljesítményt, másrészt ceglédi kiállítása miatt várhatóan 1-2 mérkőzéstől eltiltják és Szanyó Károly vezetőedző a jövőbeli csapatépítés szempontjából az őszi 2-3 meccsen már nem számolt volna vele. Rodenbücher Istvánnal kapcsolatos egyéb részleteket a későbbiekben tisztázza a játékossal a vezetés.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak István nyakába varrnánk a közelmúltbeli vereségeket. A továbbiakban az egyéni teljesítményértékelések után még előfordulhatnak hasonló személyi döntések, amelyekről természetesen tájékoztatjuk Tisztelt Szurkolóinkat” – közölte Vancsa Miklós.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...