6.1 C
Cegléd
2025. október 26. vasárnap
spot_img

Judos hét Cegléden

A héten judosok vették birtokukba a Pulzus Szabadidő Központ tenisz csarnokát. Hétfőtől csütörtökig a magyar serdülő, ifi és az U23-as válogatott készült, és természetesen a KÖZGÉP-CVSE judosai sem hiányozhattak az összetartásról. Különösen a keddi edzésen volt hatalmas tömeg. Egyrészt akkor a felnőtt válogatott keretedzésének is a tábor adott otthont, másrészt október 28-án van a Judo Világnapja, amelynek egyik kezdeményezése volt a 100 000 rei (meghajlás). Ez arról szól, hogy ezen a napon, szerte a világon 100 000 darab judos üdvözlést kell judosoknak, illetve nem judosoknak, a másoknak való tiszteletadás jegyében megtenniük. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak az edzőtáborban résztvevők, illetve szülők, rokonok és edzők. A háromszáz résztvevőnek, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmesünk mutatta meg a szabályos üdvözlést, ami után Miki vezényszavára egyszerre hajoltak meg a jelenlévők, köztük az eseményt megtisztelő Takács László Cegléd város polgármestere. A napi két foglalkozással, csütörtökig tartó edzőtábort a legkisebbeknek rendezett házi verseny zárta, amelynek ceglédi vonatkozású eredményei:

Aranyérmesek: Hanus Milán, Simon Kevin, Jakab László, Nagy Áron, Ványi Patrik, Vég Milán, Juhász István, Gulyás Kristóf – Ezüstérmesek: Trasser Antal, Ürögdi Konrád, Zsilka Adrienn, Berki Richárd, Czakó Julianna, Eichmüller Gergő, Hegedűs Nóra, Tamás Levente, Szilasi Petra, Sebestyén Zsolt, Eichmüller Boglárka – Bronzérmesek: Vég Luca, Szeleczki Szabina, Vincze Anna, Fajka Martin, Veres Huba, Kovács Bence, Zellei Levente, Ádori Gábor, Nagy Máté, Kása Botond, Sándor Marcell, Hajdú Nimród, Zsolnai Marcell, Sági András, Sila Réka, Kelemen Réka, Dobos Levente, Tomasóczki Bence, A tápiószőlősi kihelyezett csoportból pedig ezüstérmes: Pap Tibor, Halupka István, Gál Máté, míg bronzérmes: Istráb István, Veres József, Kishalmi László

FOTÓK a Judo Napjáról Kisfaludi Istvántól itt…

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Lifemed várólista nélküli, új és megújuló szolgáltatásai

Pacemaker ambulancia Szakrendelésünk a pacemakerrel és ICD-vel élők számára nyújt...

Gazdasági fordulatot sürget a CFE!

„Cegléd városa bajban van” – hívtuk fel a figyelmet...

A SPINDELBAU Kft 2025 évben ünnepelte 20 éves fennállását!

Az idei évben május-június-július hónapokra szerveztük a kedvezményes gázkészülék...

Rendőrautós születésnapi meglepetés Benettnek

Olvasónk osztotta meg velünk kedves élményét: kisfia, Varga Benett,...

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...