-1.1 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

Tom White új formációban

A népszerű ceglédi banda, frontembere hamarosan új videoklippel örvendezteti meg rajongóit. A White Feet Boogie néven futó formációban egy új, ritka hangszer is debütál.

– A nyár végén a jobb lehetőségek reményében költöztem Budaörsre és így lehetőségem nyílt új formációk alapítására. – számolt be lapunknak Fehér Tamás. – Az egyik már régóta dédelgetett álmom, hogy az ország legismertebb dobro gitárosával Gál „Boogie” Csabával (a Megasztárból ismerheti az ország) hozzunk létre egy Delta Bluest játszó duót egy olyan stompin’ box kísérettel, amilyet nemhogy hazánkban, hanem az egész világon is kevesen művelnek. A stompin (dobogás) muzsikában konkrét ritmusokat próbálok dobogni a kifejezetten erre a célra legyártott dobogón. Így a dobogó ugyanolyan értékű hangszerként működik, mint a gitár vagy a szájharmonika. Boogie megkeresésemre azonnal igent mondott, elindultak a próbák és kialakult a műsor. Stúdióba vonultunk rögzíteni a dalokat, majd kiválasztva a nekünk legkedvesebbet, klipet forgattunk belőle. A klip elkészítésére régi osztálytársamat, barátomat Fenyődi Tamást kértük fel. Nagy segítségünkre volt a helyszín és az anyagiak biztosításában Dostal József barátom, illetve a „Görög” becenévre hallgató haverunk, aki rendelkezésünkre bocsátotta a filmben látható 1953-as Chevy picupot. 

A klip helyszíne a Szent István Állatorvosi Egyetem Tangazdasága volt, ahová hamisítatlan amerikai déli életérzést próbálunk varázsolni a legautentikusabb zenével. A történet szerint gyalog járjuk a vidéket, zenélgetve itt-ott, és felvesz minket autójára egy jómódú farmer. Persze nem ingyen, dolgoznunk kell a fuvarért, meg persze muzsikálni is. A klip a a legnagyobb videomegosztón november 8 vagy 9-én fog debütálni. Reményeink szerint, az Index Kultúra rovatában is megjelenünk majd. A nagyérdemű a hivatalos FB-oldalunkról tájékozódhat a koncertekről, White Feet Boogie néven találnak meg minket azok akik kíváncsiak a muzsikánkra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kábítószer-kereskedelem miatt körözik Hup Teodórát

Elfogatóparancs alapján körözi a rendőrség Hup Teodórát kábítószer-kereskedelem bűncselekményének...

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...