25 C
Cegléd
2026. június 13. szombat
spot_img

Földi László két ügyben is felszólalt

Az elmúlt időszakban két jelentős ügyben szólalt fel Földi László, a térség országgyűlési képviselője a Parlamentben. Földi László a költségvetés általános vitájában kiemelte, hogy a nemzetközi piacok és az Európai Bizottság is elismeri a gazdasági eredményeinket. A mezőgazdaság fejlesztése kapcsán hangsúlyozta, hogy elsődlegesen a munkahelyteremtés a cél. A rendvédelmi szervekre kitérve pedig elmondta, hogy hamarosan indul ebben a szektorban is az életpálya-modell, ami vonzóvá és kiszámíthatóvá teszi ezeket a szakmákat is. 

A képviselő azonnali kérdés formájában a vasútfejlesztésekkel kapcsolatban fordult a szakminisztériumhoz. A FIDESZ-KDNP képviselője a hazai vasúti hálózat megfelelő kapacitása és kiszámítható működése mellett érvelt. Azt firtatta, hogy a 4014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban mekkora forrás jut majd fejlesztésre és mi várható az elővárosi közlekedésben. A kérdésre Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára válaszolt, amelyben kijelentette, hogy a következő fejlesztési ciklus nyertese a vasút lesz. Összesen 800 kilométert érintenek majd a nagy projektek, de jelentős fejlesztésre számíthat az elővárosi közlekedés is, így ennek Cegléd is a nyertese lesz, például villamos motorvonatok beszerzésével.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...