– Mert nincs pénzünk a színházjegyre?
– Ezt nem fogadhatjuk el komoly érvnek, hiszen a színházak, köztük a különleges helyzetben lévő ceglédi is, pillanatok alatt megtelnek a méregdrága jegyek ellenére, ha könnyű kis operetteket, musicaleket, a Duma Színház fellépőit láthatjuk a színpadon. Ugyanakkor sokszor félházzal mennek komoly színészi teljesítményt követelő, igényesen színpadra állított, mélyebb tartalmat hordozó darabok, komolyzenei koncertek még akkor is, ha a plakátok hírül adják: a belépés ingyenes.
És rövid közös gondolkodás után rátalálunk a helyesnek tűnő válaszra:
– Mert a mai fiatalabb nemzedék már nem érti a színház nyelvét. Nem ismerik azt a színházi „jelképrendszert”, ami elengedhetetlenül szükséges a látottak értelmezéséhez. Honnan is tudhatnák? Az óvodás, általános iskolás gyerekek nevelésére még talán jobban odafigyelnek a pedagógusok (tapasztalatból mondom: iskolája válogatja) és a szülők. A kis- és nagykamaszok motivációja viszont megreked a „kapsz egy ötöst, ha…” szinten. Zárójeles megjegyzésben tegyük hozzá: sokszor így is eredménytelenül.
A „tényfeltárás” megtörténte után következik a megoldáskeresés, aminek a végső konklúziója nagyon egyszerű: meg kell tanítani nekik. Csak a „hogyan” kérdése marad még nyitva… Néhány dologban azonban vita nélkül egyetértünk: ebben a feladatban nagyon fontos szerepet kap az amatőr színjátszás és nagy segítséget nyújthatnak az iskolák, a pedagógusok.
Még a végére sem érünk a beszélgetésnek, amikor ebédelni kell indulni, engem pedig várnak az itthoni teendőim, pedig a délutáni „gyakorlati” foglalkozás is igen érdekesnek ígérkezik. De végül nagyon jó érzéssel telve ülök újra kocsiba: valamit megfejtettünk, valamiben talán előbbre léptünk, de mindenképpen feltöltődve ötletekkel, új gondolatokkal, energiával folytatjuk a (talán nem szélmalom) harcot a Színházért.
Én pedig rózsaszín álmokkal telve látom magam előtt a ceglédi jövőt: kígyózó sorok a színház jegypénztára előtt, teltházas előadások, műértő fiatalokból is álló közönség, akinek igénye van a színvonalas kikapcsolódásra, akik József Attila szavait idézik: „Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább!”
A lelkesedésem kitart egy darabig, aztán hazaérek, automatikusan bekapcsolom a tévét. Édes élet…! És nincs több szavam…
