22.1 C
Cegléd
2026. augusztus 11. kedd
spot_img

Miért éppen most?

Tisztelt Panoráma Szerkesztőség! Korábban azt írta valaki, hogy az idei Advent a legkülönlegesebb élmény lesz, amit eddig a városban megrendeztek. Nem tudom, milyen különlegességre kell számítanunk, hogy ehhez a Szabadság tér és a Rákóczi út elejének valamennyi fáját meg kellett kopasztani! (Lehet, valami UFO fog leszállni és a belógó ágak zavarták volna?! Félre a tréfával!)

Laikus, hozzá nem értőként, elfogadom, hogy a város fáinak megújításához szükséges a lombkorona ilyetén megritkítása. Azt azonban nem tudom megérteni, nem is akarom, hogy miért nem lehetett ezt

1. advent utánra időzíteni

2. fokozatosan megvalósítani? Talán úgy, hogy 1/3-át az idén, a második 1/3-át jövőre, és a harmadik 1/3-ot két év múlva. Ezzel a megoldással nem ez a kopárság fogadná az adventezni vágyó városlakókat és vendégeiket!

Érdeklődtem az ott dolgozóktól, hogy hova kerül a levágott (kivágott) faanyag. Mint megtudtam, a volt Dózsa György laktanyába szállítják, de hogy azt követően mi lesz a sorsa, senki nem tudta megmondani. Találgatni lehet, de sokkal jobb lenne, ha az önkormányzat részéről hivatalosan kommunikálná valaki! 

Üdvözlettel: Smahajcsik Péter

Fotó: Farkas Zsolt

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...

A 21. századi munkahelyek átalakulása: Új lehetőségek és kihívások

Az utóbbi évtizedekben a munkahelyek világa jelentős változásokon ment...

Hogyan formálja át a vállalkozásokat az AI?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia (AI) hihetetlen gyorsasággal...