8.2 C
Cegléd
2025. október 22. szerda
spot_img

Aranyvasárnaptól újévig

Kedves Ceglédiek! Az elmúlt hetek történéseinek fényében túlzás nélkül kijelenthetem, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Ceglédi Advent városunk főterén. Az adventi hangulat egészen az óév fergeteges búcsúztatásáig vár minden kedves érdeklődőt a Szabadság téren, ahol addig is különféle programokkal színesítjük az ünnepvárást és az adventi időszakot.

Advent utolsó hétvégéjén, december 20-án Berki Tamás Band muzsikája csendül fel a főtéren, akik mellett a Csütörtöki Hölgyek örökzöld karácsonyi dalai, valamint a Hernádi Péter Akusztik Band dallamai hallhatók majd. Természetesen az alkotó kedvűeket ezen a hétvégén is várja a volt Délibáb helyén működő játszóház, ahol adventi kézműves foglalkozásokat tartanak a Folton Folt Klub tagjai.

Hagyományosan a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara adja az utolsó adventi hangversenyt a Szent Kereszt Plébániatemplomban szombaton délután. A minden évben szívet melengető dallamok idén is biztos célba érnek azok szívében, akik ellátogatnak az énekes hölgyek hangversenyére. Ugyancsak erre a napra hirdettük meg a „Beigli készítő” versenyt, melynek célja a közös együttléten túl a karácsonyi ünnepekhez kötődő hagyományok felelevenítése és éltetése városunkban. A jazz zene kedvelőit pedig a gimnázium díszterme várja ezen az estén, ahol a Gyárfás István Trió adja karácsonyi koncertjét.

Karácsony előtti utolsó vasárnapon meggyújtjuk a negyedik adventi gyertyát, ezúttal a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola közreműködésével. Őket követően pedig Szekeres Adrienn ünnepi műsorát hallhatjuk a Szabadság téren. Az ünnep után sem áll meg az élet, ugyanis Szilveszter előestéjén a Gríz Zenekar előszilveszteri koncertje szól majd, az óévet pedig a Tom White feet Boogie, a Happy Gang és az Olasz meló koncertje zárja majd.

Az adventi vásár december 31-ig, a Városi Szilveszter végéig várja a kilátogatókat. A jégpálya – a két ünnep között jégdiszkóval – január 25-ig várja az érdeklődőket az ünnepnapok és a téli szünet ideje alatt is.

Az önkormányzat nevében kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog karácsonyt!

Détári-Lukács Ágnes rendezvényszervező

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...

Két pólus, egy cél: minőség és élmény Cegléden

*** BORG Apartmanok és ApartmanHáz *** Egyedi szolgáltatásokkal, exkluzív környezetben...

Újdonságok a vállalkozói szférában

A közelmúltban milyen trendeket láthatunk Cegléd gazdasági életében, milyen...

Kossuth gimis siker az Édes Anyanyelvünk versenyen

Az 53. Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjében...

Kerítésfestés – összefogással

A Ceglédi SzC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző...