„Hatalmas, őszinte hittel indultam fotográfusi pályámon; láttam a világ tisztátalanságát, az emberek gyarlóságát és ostobaságát, s meg akartam változtatni őket. Ideáimat fel nem adva utam későbbi szakaszaiban beértem azzal, hogy képeimet felmutatva megadjam azok nézőinek a töprengés lehetőségét. Atlantisz. Elsüllyedt, mesés, kincses világ. Túl földi életem nagyobbik felén elmerülő emlékeim ellenállhatatlanul kívánkoztak ki belőlem, s álltak össze e ciklussá. Megváltoztatni, netán jobbá tenni senkit nem akarnak ezek a képek. Legfeljebb egy kis szomorúságot, fájdalmat hagynak bennünk, hogy valamikor mindannyiunknak el kell hagyni Atlantiszt. Amíg lehet, gyönyörködjünk abban, hogy bent vagyunk.” E sorokkal ajánlja Atlantisz nevű kiállítását Apáti-Tóth Sándor ceglédi fotóművész, melyet január 16. péntek, 17 órakor nyitnak meg Szilágyi Zsófia és Szilágyi Márton irodalomtörténészek a Budapesti Építészeti Központban. (Budapest, V. Petőfi Sándor utca 5. Nyitva minden nap 10-21 óráig)– Apáti-Tóth Sándor képei olyasmire vállalkoznak, amely már szinte a fotóművészet eredeti határainak átlépése. A kísérlet tétje az, hogy a művész a látvány áttétel nélküli rögzítésére létrejött technikai médiumot egy nem látható világ ábrázolására használja fel. A benne élő emlékek ábrázolása ugyanis túlmutat a szemmel érzékelhető tárgyak körén. Az embereket egyáltalán nem ábrázoló képek olyan hétköznapi monumentumokat örökítenek meg, amelyek meditatív módon képesek fenntartani egy már múltba süllyedt, közvetlenül immár hozzáférhetetlen, csak az emlékezetben fönnmaradt világot – írja a kiállítás anyagáról Szilágyi Márton.
