17.1 C
Cegléd
2026. szeptember 27. vasárnap
spot_img

Tamás képviseli hazánkat

A háromszoros Európa-bajnok, vb-bronz és olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás nem csak a szőnyegen képviseli hazánk színeit. A ceglédi birkózót 2013-ban szavazás alapján beválasztották a Nemzetközi Birkózó Szövetség versenyzőbizottságába, ahova rajta kívül hat remek birkózó (mint például a japán Kaori Icso, az iráni Hamid Szorjan..) is bekerült. Az UWW a taskenti ülés után a másodikat is megtartotta, ezúttal a svájci Lausanneben. Utóbbin már „Szöcsi” is részt vett, ahol többek között szót ejtettek arról, hogy az UWW a mai nappal Svájcban, az olimpiai múzeumban útnak indítja az úgynevezett „Super 8” kampányt. A két hónapig tartó mozgalomban nyolc női birkózó, köztük három olimpiai bajnok is részt vesz, aminek a célja legfőképp a női birkózásra (és egyben minden más női sportágra) való figyelemfelkeltés. A rajongók a ‪#‎Super8‬ hashtag megjelöléssel tehetnek fel kérdéseket a Twitteren.

(Forrás: TD – Magyar Birkózó Szövetség)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...