5 C
Cegléd
2026. február 5. csütörtök
spot_img

Földi László segít

Egy hete lehet jelentkezni az Erzsébet-program idei üdülési támogatására és a kedvezményes fürdőjegyekre. Földi László országgyűlési képviselő lapunkhoz eljuttatott közleményében felhívja a figyelmet, választókerületi irodájának munkatársai bárkinek segítséget nyújtanak az űrlapok letöltésében, megírásában és a megfelelő helyre juttatásban.
Az Erzsébet-programra szánt pénzt a tavalyihoz képest idén megduplázta a kormány, az előző évi hárommilliárddal szemben 2015-ben hatmilliárd forint jut az idősek, a gyerekek és a mozgáskorlátozott vagy értelmében sérültek nyaralására, sporttáboraira, illetve olyan kezdeményezésekre, amelyek a művészetekkel, a történelemmel vagy a természettel kapcsolatosak. Tavaly négyszázezer felnőtt és kétszázezer gyermek kapott lehetőséget az Erzsébet-program keretében, s köztük negyvenháromezer nagycsaládos.
Mivel az idősebbek nem feltétlenül rendelkeznek számítógéppel, internetes kapcsolattal, így Földi László, országgyűlési képviselő választókerületi irodájának munkatársai bárkinek segítséget nyújt az űrlapok letöltésében, megírásában és a megfelelő helyre juttatásban. Az iroda Cegléden, a Gubody utca 17. szám alatt található, amely kedden 9-12 óráig, csütörtökön 15-17 óráig tart nyitva, a nyitva tartáson kívül, időpont egyeztetés szükséges a 06 30 318 1682-es telefonszámon. Aki teheti, keresse fel a www.erzsebetprogram.hu oldalt az interneten, ahol a pályázat fülre kattintva mindenről tájékozódhatnak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...