12.1 C
Cegléd
2026. április 29. szerda
spot_img

Változik az útdíjrendszer

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára kormányszóvivői sajtótájékoztatón mondta el: a minisztérium folyamatosan gyűjtötte a próbaüzem tapasztalatait, s a szakmai szervezetek körében teljes egyetértés volt abban, hogy a megyei matrica bevezetése helyes volt. Közlése szerint hétfőn 42 szakmai érdekképviselet és tudományos szervezet, közlekedési és más közszolgáltató vállalat, illetve önkormányzatok véleményét hallgatta meg.

Fónagy János a legfontosabb változások közé sorolta, hogy a megyei matricák nem a megyehatár előtti utolsó, hanem a megyehatár utáni első csomópontig lesznek érvényesek. Arról is döntöttek, hogy a kormány eltörli az 1470 forintos eljárási díjat a megyei matricák bevezetésével összefüggő ügyekben – közölte. Azok, akik januárban díjfizetés nélkül hajtottak díjköteles szakaszokra, nemcsak a pótdíj alól mentesülnek, ha február végéig éves matricát vesznek, hanem az egyéb esetekben szokásos szolgáltatási díjat sem kell megfizetniük.

Közölte azt is, hogy a 4 vagy többgyermekes nagycsaládok és mozgásukban korlátozottak számára utólagos kompenzációt biztosítanak a D2 és D1 kategóriák közti különbség megtérítése érdekében, de ennek a jogszabályi feltételei áprilisra teremthetők meg.

Kurucz Éva kormányszóvivő elmondta: a január elsején bevezetett kibővített útdíjrendszer célja, hogy azok fizessék meg a gyorsforgalmi úthálózat fenntartásának költségeit, akik használják. Az olcsóbb hozzáféréssel gyorsabban és biztonságosabban közlekedhetnek az autósok, számos település környezeti terhelése csökken. Elmondta, az új matricák mellett a területkorlátozás nélküli tíznapos, havi és éves matricák továbbra is elérhetőek. Az uniós irányelvek és a nemzetközi példák a használatarányos útdíj irányába mutatnak, a régió egyes országaiban – Romániában vagy Bulgáriában – minden út használatáért fizetni kell. Ismertette: az új rendszert a magyarok döntő része elfogadta, és támogatja, az elmúlt 20 nap alatt közel egymillió matricát vásároltak az autósok, ami a tavalyinak több mint a duplája.

Fónagy János kitért arra is, hogy az új matricák napokon belül megvásárolhatók lesznek mind a kétezer viszonteladónál, jövő hétfőtől a nemzeti mobilfizetési rendszeren keresztül, és várhatóan még ezen a héten a mobiltelefonos viszonteladók mindegyikénél lehet pályamatricát venni. Az NFM a következő hónapokban is figyelemmel kíséri a rendszer működésének tapasztalatait – tette hozzá.

Forrás: mti

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...