10.1 C
Cegléd
2026. október 18. vasárnap
spot_img

Halálra verte kislányát

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Béla 38 éves tápiószelei lakos ellen. Egy tápiószelei családi házból a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes állapotban vittek kórházba 2014. január 8-án egy kislányt. A két éves gyermek 2014. január 10-én az esti órákban a kórházban elhunyt. Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a gyermek halálában idegenkezűség is szerepet játszott.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették a gyermek nevelőapját, B. Béla tápiószelei lakost, akit az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A 38 éves férfi ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...