-2.9 C
Cegléd
2025. december 27. szombat
spot_img

Még egy kis szerelem

Ezután a humoros és kiemelkedően jól megszerkesztett színmű után, már Szálinger Balázs kortárs költő lépett a pódiumra. Rögtön egy kérdéssel kezdte: ,,Így képzeltetek el egy ma élő költőt?”, azonnal és közösen rávágtuk a nemet. A következő beszélgetést Gyulay Eszter vezette, Ady és Petőfi életútjáról, műveiről hallhattunk egy igazán izgalmas és szórakoztató eszmecserét, amelybe bevontak bennünket is, ahogy néhányan az előadásban is aktívan közreműködtünk. Szálinger Balázs, bevallása szerint, diákként aggódott, hogy nem fogja megszeretni Adyt, így előreolvasott tőle, míg végül megértette a szerző gondolatait. Majd elmesélte nekünk, hogy a kicsi, vékony, érdekes fogakkal rendelkező, kifejezetten csúnya, száz és száz kilométereket gyalogló Petőfiből hogy lett a legismertebb magyar költő, olyannyira, hogy már Kínában is emlékszobrot állítottak neki (a János vitéz kínai fordítását mi is megcsodálhattuk). Sőt mi több, azt is megtudtuk: Ady legjobb verseit másnaposan írta, ez az állapot hozta számára az ihletet. A kortárs költő főként Petőfi humorát emelte ki, majd bizonyításképpen Úti levelek című művéből olvasott fel nekünk igencsak szórakoztató részleteket.

Legvégül készséggel válaszolt saját költészetére vonatkozó kérdésekre, ebből kiderült, hogy vannak pillanatok, amikor abba se tudja hagyni az írást, és negyed óra alatt elkészít egy verset, viszont akadnak olyan időszakok is, amikor napokat tölt egy műve megalkotásával. Valamint biztos abban, hogy a versírást (formákat) meg is lehet tanulni, de az igazán tehetséges költőnek éreznie kell a versalkotást, erre viszont születni kell, ahogy Petőfi és Ady erre született.

Több FOTÓ az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...