22.7 C
Cegléd
2025. július 7. hétfő
spot_img

Miért éppen Turkesztán?

Ezévi első rendes ülésén Cegléd képviselőtestülete támogatta azt az előterjesztést, mely szerint a kazah Turkesztánnal testvérvárosi kapcsolat épüljön ki. Talán minden ceglédiben felmerül a címbeli kérdés: miért éppen Turkesztán? Ceglédnek ugyanis egy sor erdélyi város mellett van német és magyar testvérvárosa is, de ennyire távoli még nem volt. 

Az előterjesztésből kiderül, hogy Dánszentmiklós az összekötő kapocs Cegléd és Kazahsztán között, amelynek partnerségi kapcsolata eredményeképpen Sipeki Zsolt a település polgármestere ajánlotta városunk kapcsolatfelvételét Turkesztánnal. 

Dánszentmiklós és Kazahsztán kapcsolata 2013-ban kezdődött, amikor Kárpátalján telepítettek dánszentmiklósi kertészek gyümölcsösöket. „A munka során megismerkedtek orosz nyelvterületen dolgozó tolmácsokkal, akik a kazah lehetőségekre hívták fel a figyelmet. Tavaly októberben már a kazah nagykövet Nurbakh Rustemov (képünkön) és küldöttsége személyesen tájékozódott az itt alkalmazott technológiákról, termelési rendszerekről, novemberben pedig Varga József dánszentmiklósi kertész Kazahsztán déli területeire utazott, hogy személyesen tájékozódjon és talajmintákat gyűjtsön. Szintén novemberben a kazah mezőgazdaságot irányító minisztérium képviselőjét fogadtuk Dánszentmiklóson, aki elmondta, hogy mezőgazdasági területen elsősorban a gyümölcstermesztés, az ahhoz kapcsolódó feldolgozóipar és az állattenyésztés (tej, szarvasmarha) területén keresnek partnereket.

A kazah nagykövet Turkesztán városában született, így a város és a város vezetése alatt álló régió – egyfajta járás – sorsát különösen a szívén viseli és többször kinyilvánította szándékát Cegléd városával történő testvérvárosi kapcsolatok, a kulturális és gazdasági együttműködés kiépítésére vonatkozóan.” – áll az előterjesztéshez mellékelt feljegyzésben.

A beszámolóból az is megtudható, hogy Kazahsztán, kőolaj és földgáz lelőhelyeinek köszönhetően nagyon gazdag ország. A kazah vezetők célja, hogy országuk a legrövidebb időn belül saját termelésből tudja fedezni a lakosság élelmiszerszükségletét. A legmodernebb technológiát, megfelelő minőséget és az önellátáshoz elegendő mennyiséget akarnak termelni.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...

Leszakadt a felsővezeték

Péntek reggel súlyos fennakadással indult a nap a Budapest–Cegléd–Szolnok...

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...