18.2 C
Cegléd
2026. augusztus 16. vasárnap
spot_img

Árokrendszert alakítanak ki a Budai úton

– Mire jutott a három illetékes hatóság?

– A Magyar Közút Kft., a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a helyi önkormányzat abban látszik megállapodni, hogy a horgásztavak oldalán egy összekapcsolt árokrendszert alakítanak ki átereszek segítségével. Az átereszek kialakítására kötelezni kell a telektulajdonosokat, köztük a szántóföld tulajdonosokat és az önkormányzatot is, mert az utak csatlakozása alatt is dudákat kell lefektetni. Ha ez megtörténik, akkor a legmélyebb ponton – vagy akár több ponton is – ki kell vezetni a vizet a vasúti töltés mentén futó árokba. Ehhez persze az is kell, hogy ez a fákkal, cserjékkel teli töltésárok kitakarításra kerüljön. Emellett az út másik oldala is problémás. Azt gondolom, hogy a végleges megoldást az jelentené, ha néhány további helyen átfúrnánk az út alatt és a túloldali szikkasztóárkok vize több ponton folyhatna át a tavak oldalába. Persze hónapokkal ezelőtt – amikor még nem fajult idáig a belvízhelyzet – a problémát jeleztük, de az érintett hatóságok nem mozdultak. Főként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tétlensége volt bosszantó. Ha nyáron, jó időben megtörténtek volna a megfelelő munkálatok, meg sem állt volna itt a belvíz. A szikkasztóárkok kapacitását növelni kellett volna szélesítéssel, mélyítéssel.

– Az aláírásgyűjtés úgy tűnik megfelelő nyomatékot adott, hiszen az érintett hatóságok, végre egy asztalhoz ültek a megoldás érdekében.

– Az aláírásokat elsősorban az út felújítása érdekében gyűjtjük, tehát csak másodsorban a belvízprobléma okán. Az államnak meg kell látnia, hogy itt kötelessége van és nem lehet kátyúzással takargatni a problémát. Természetesen, ha megvalósulna a Budai út felújítása, akkor ahhoz megtervezett vízelvezetés is tartozna. Ez lenne a stratégiai cél, de ez költségvonzata és várható tempója okán sem megoldás a belvízproblémára. Az aláírásgyűjtés tehát lakossági kezdeményezés – nem egy ember álma -, amelyet kötelességem volt felkarolni, mert képviselőként az itt élők érdekeit kell, hogy szolgáljam. Az aláíróív, pedig csak egy része az állam és a Magyar Közút ébredése érdekében megkezdett kampánynak, érdekvédelmi harcnak. A kampánynak pedig a megértettség függvényében lehetnek finomabb és durvább eszközei is. Most még a finomabb eszközöknél tartunk. Maradjon titok, mi lesz a következő lépésünk… Egyenlőre várjuk, hogy a Magyar Közút Zrt. javít-e a szikkasztók befogadóképességén.


Fotó: Dr. Ferenczi Norbert Sápi István Péterrel, a sátorgát ceglédi feltalálójával vizsgálta meg a tervezett munkálatok helyszínét

Több fotó a helyszínről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...