21.1 C
Cegléd
2026. szeptember 21. hétfő
spot_img

Rendezték a Vidra utca sorsát

„A decemberi közmeghallgatáson a lakosság jelezte, hogy a Vidra utcából a talajvíz illetve a csapadékvíz elvezetés nem megoldott és annak következtében szinte járhatatlan az utca. Akkor a polgármesteri hivatal intézkedést kezdett az ügyben. Az időjárás viszont késleltette a munkálatok megkezdését, így csak január végén tudtunk neki kezdeni a munkálatoknak és a mai napon elkészült ez a csapadékvíz elvezető árok.” – fogalmazott a polgármester, aki azt is elmondta, a város 4 és fél millió forintot költött erre a feladatra. Hozzátette: az önkormányzat az idei évi költségvetésben is komoly összegeket szeretne fordítani a csapadékvíz problémák megoldására városunkban. „Úgy ítélem meg, a csapadékvíz elvezető rendszer teljes rendbe tétele elsődleges feladat. Az idei évi költségvetésbe 20 millió forintot különítettünk el a város teljes csapadékvíz elvezető rendszerének a felmérésére, ez alapján egy átfogó terv készül arra vonatkozóan, hogy hol és milyen tennivalók vannak e tekintetben.” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Városunk első embere szólt arról is, hogy kéri a ceglédi lakosokat: azokon a területeken ahol elkészülnek a csapadékvíz elvezető rendszerek, a helyi rendeletben foglaltak szerint kötelezettségüknek eleget téve a csapadékvíz elvezető árkokat és átereszeket tartsák rendbe. Mint mondta: az önkormányzat a következő időszakban kiemelten kezeli ezt a problémakört és folyamatos ellenőrzésekkel szeretnék a város lakosságát, közvéleményét illetve annak figyelmét felhívni ennek fontosságára.

Korábban a Vidra utca és több ingatlan minden eső után víz alá került. A kritikus helyzetet egy építési vállalkozó mulasztása okozta, aki nem megfelelően építette ki az árkot és átereszeket, ráadásul egy területet is feltöltött, úgy hogy a vízügy engedélyét sem kérte meg. Ezért volt szükség az önkormányzat beavatkozására. Felbontották az utca bejáratát és új átereszt fektettek le. De az árok lejtése is rossz, valamint a kocsi-beállók alatti átereszek szintezése is elhibázott volt. Így teljesen új árkot ástak – közelebb az úttesthez – és a régit felszámolták.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...

Mikor érdemes karriert váltani?

Naponta lépsz be a munkahelyedre azzal az érzéssel, hogy...

Hatékony német tanulás online

A nyelvtanulás világa jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi...