16.5 C
Cegléd
2026. szeptember 26. szombat
spot_img

Szellő Cegléden lép ringbe

A Ferobox Event március 14-én, Cegléd városában rendezi idei első profi boksz gáláját, melynek főmérkőzésén a helyiek kedvence, Szellő Imre lép kötelek közé.

A piacvezető vállalkozás 2015-ben egy új várost kapcsol be a hazai boksz vérkeringésébe, ugyanis a Pest megyei településen még soha nem rendeztek hivatásos ökölvívó gálát. A helyszínválasztás természetesen nem véletlen, hisz a város szülöttje az a Szellő Imre, aki már amatőrként is sokszor megörvendeztette a bokszbarátokat, míg hivatásosként igen gyorsan és meggyőzően csúcsra jutott a cirkálósúlyúak magyar mezőnyében.

Szellő (4-0) a tavaly megszerzett Magyar-bajnoki övét teszi kockára, és pedig egy visszavágó keretében, melynek során a korábbi címvédő Bozai Gyulával (13-7-2) csap ismét össze. Az már előzetesen is biztosnak látszik, hogy izgalmakban nem lesz hiány, a két versenyző újra tűzbe borítja majd a szorítót, hasonlóan a tavaly szeptemberi első mérkőzésükhöz.

A városi sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményen a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán Zsolt (8-0) és a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is kötelek közé lép.

A Ferobox-gálát a Duna TV élőben sugározza. A belépőjegyek értékesítése hamarosan megkezdődik, a részletekért kattintson a www.ferobox.com oldalra vagy a Ferobox facebook rajongói oldalára itt…

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...