25.4 C
Cegléd
2026. május 22. péntek
spot_img

A fővárosban nyert a Cegléd

A második negyedben már 10 ponttal is vezetett az MTK, de Iva Roglic sérülése megváltoztatta a mérkőzés menetét. A hazaiak szerb légiósának a térde fordult ki és ekkor érthetően megtört az MTK ritmusa. A CEKK 5-6 pontra felzárkózott a folytatásban, de a második etap hajrájában Turóczi büntetőjével és Medgyessy ziccerével 49-41-re ismét ellépett az MTK.

A harmadik negyedet egyértelműen a CEKK kezdte jobban és Szepsi triplája után 51-50-nél már csak 1 pont volt a csapatok között. Az MTK azonban őrizte előnyét, sőt a következő percekben ismét 4-6 pont között mozgott a differencia. A harmadik negyed azonban Skoric duplájával zárult és ezzel 62-59-re jött fel a CEKK.

A záró szakaszban sem változott érdemben a játék képe: 67-61-re elment az MTK, majd 67-66-nál megint csak 1 pont volt a felek között. Aztán Turóczi dobott egy triplát és értékesített két büntetőt, majd Skoric és Ruttner megint 1 pontra hozta fel a Ceglédet.

Az utolsó percbe 79-75-ről érkeztek a felek, ekkor Stevan Cupic időt kért. Skoric és Hadzovic találataival 79-79-nél egyenlő volt az állás, majd Böröndy még 81-80-as előnyhöz juttatta az MTK-t, de Hadzovic duplája és Lengyel Dalma büntetője az egylabdás végjátékot Cziczás László együttese javára döntötte el.

Eredmény
MTK-Budapest – Ceglédi EKK 81-83 (26–23, 23–18, 14–18, 18–24)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...