7.2 C
Cegléd
2025. május 11. vasárnap
spot_img

Tenisztalálkozó a Nádas Panzióban

Február harmadik hétvégéjén került megrendezésre Cegléden a Balatonszárszói Tenisz Klub – már hagyományosnak számító – találkozója, a „ceglédi összetartás”. Ebből az alkalomból beszélgettünk Pákozdi Benővel, a ceglédi rendezvény szervezőjével.

– Mit kell tudni a szárszói tenisz klubról?

– Ha két szóval kellene mondanom, akkor annyit mondanék: nagy család. A klubnak 60-70 állandó tagja van, akik nyaruk nagy részét hétvégente a pályán töltik. A hosszú évek alatt mély barátságok szövődtek, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a ceglédi rendezvényre 60 ember jött el, az ország minden pontjáról.

– Ki számít a klubélet motorjának?

– Őt úgy hívják Vicha Attila, aki időt, energiát nem kímélve tartja össze ezt a közösséget, közös vacsorák, biciklitúrák, kirándulások formájában, sőt még a „ceglédi összetartás” szervezésében is oroszlánrészt vállalt.

– Mit tartalmazott a ceglédi program?

– Szombat délután volt egy kis teniszverseny Tóth Gábor Pesti úti fedett teniszpályáján. Köszönjük Gábor feleségének, hogy előkészítette a helyszínt, így mire megérkeztünk csak birtokba kellett vennünk a gyönyörűen előkészített, fűtött pályákat. Ezután a csapat nagy része ellátogatott a Városi Sportuszodába fürdőzésre, ahol szintén óriási szeretettel fogadtak minket. Este pedig fergeteges bulival zárult a nap a Nádas Panzióban. Nem lennék igazságos, ha nem emelném ki a Juszkó családot is, akik fantasztikus szervezéssel és ízekkel kápráztatták el a vendégeket.

– Volt tétje a délutáni teniszversenynek?

– Nem volt tétje, mégis volt egy páros, akik történelmet írtak. A dabasi párosnak összejött a bravúr és megszerezték az előkelő 3. helyet, ezúton is szeretnék nekik gratulálni.

– Én úgy hallottam az este folyamán egy másik díjat is kiosztottak…

– Nagyon jól informáltak. – mosolyodott el Pákozdi Benő. – Valóban átadták a „Balatonszárszó Örökös Bajnoka” címet. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a kupát én kaptam, így ez a kupa is Cegléd város hírnevét öregbíti. – majd szokásához híven másokra irányítva a figyelmet hozzátette: – Megragadom az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönjem, akinek része volt abban, hogy az ország különböző pontjáról érkezett vendégek soha ne felejtsék el, milyen egy „ceglédi összetartás”.

FOTÓK az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...