22.7 C
Cegléd
2026. szeptember 26. szombat
spot_img

A CFE szerint kockázatos a költségvetés

Március 12-én tartotta lakossági fórumát a Ceglédért Független Egyesület a Ceglédi Kaszinóban. A találkozó témája az előző testületi ülésen elfogadott költségvetés volt. Terveik szerint rendszeresen tartanak majd hasonló fórumokat a lakosság széles körét érintő önkormányzati döntésekkel kapcsolatban.
„A terv alkalmas vezérfonal lesz 2015-ben a város gazdálkodásához – fogalmazott Bobál István a CFE önkormányzati képviselője – de komoly hiányosságokat és kockázatokat tartalmaz az anyag. Ilyen például a félmilliárdos bevétel, amit ingatlanok eladásából remélnek.”
„A kérdésekre ugyan elhangzott a város vezetésétől az, hogy konkrét ingatlanlista áll emögött az 532 millió forint mögött. Azonban azt is tudjuk, hogy a vagyonrendelet módosítása miatt lehetőség van arra, hogy az értékbecslésnél olcsóban is el lehessen adni ingatlanokat.” A független egyesület kételkedik abban, hogy ezek után a vásárlók hajlandóak lennének kifizetni az eredeti árt, amikor lehetőség van olcsóbban is hozzájutni egy ingatlanhoz. Az egyesület szerint a másik kritikus pontja a város költségvetésének az ÖKOVÍZ Kft. helyzete. Bár az állam 300 millióval járult hozzá a hiány rendezéséhez a cég tartozása azonban ezt jóval meghaladja, vagyis további összegekre lehet szükség a társaság konszolidálására. Bobál István az idei évre tervezett fejlesztésekkel sem maradéktalanul elégedett. „Igaz, hogy közel 4 milliárd forint fejlesztés valósul meg ezévben Cegléden, de ezek a fejlesztések korábban elnyert pályázatok megvalósulását fogják jelenteni.” A képviselő kifejtette: a tervezet arra nem nyújt támpontot, hogy az adósságtehertől megszabaduló város hogyan akar továbblépni, milyen fejlesztési irányokat lát saját maga számára.

Fotó: Kisfaludi István – Forrás: CTV

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...