13.9 C
Cegléd
2026. július 22. szerda
spot_img

Belvárosi házukban kínozták meg

Brutális bántalmazás kavarta fel a ceglédi lakosok lelkét az elmúlt hetekben. A városi pletykák arról szóltak, hogy a helyi idős tápboltost és fiát saját házukban megkínozták és kirabolták. A február utolsó napjaiban történt esetről az érintetteket kérdeztük.

– Február 27-én este fél hétkor becsöngettek hozzánk. – meséli a 78 éves tápboltos fia, akin még mindig látszanak a több hetes sérülések. – Már a kapuban leütöttek, és beljebb nyomtak. Aztán betuszkoltak a házba, engem és édesanyámat is megkötöztek és ütöttek. A bevételt akarták, azért ütöttek minket fél óráig. Próbáltunk ellenállni, de nem tudtunk mit tenni a nagydarab férfi ellen – meséli a férfi, akinek az orra is eltört és a fejét is össze kellett varrni. Idős – egyébként is mozgássérült – édesanyja is súlyos sérüléseket szenvedett.

Az elkövetők miután megszerezték, amit akartak, még mindig nem végeztek: – Beverték az ablakokat, elvitték a kulcsainkat és széttörték a mobiltelefont is, hogy ne tudjunk segítséget hívni. Miután elmentek nagy nehezen kiszabadítottam magam és összeraktam egy régi, még működőképes telefont, szóltunk az öcsémnek, ő aztán intézkedett. – mesélte a férfi, miközben kiszolgált egy-két vevőt. Ugyanis az üzlet és az élet megy tovább, a visszajáró vevők, környékbeli lakosok együttérző szavai erőt, a riasztórendszer pedig biztonságérzetet adhat a lassan gyógyuló családnak.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...