20 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

Nem sikerült a pontszerzés

Két győztes meccs után joggal bízhattunk abban, hogy hazai pályán folytatódik jó sorozatunk. Próbáltuk akaratunkat érvényesíteni, ami megvalósulni látszott, egészen a 38. percig, amikor a vendégek gólerős játékosa Délczeg igazolta, hogy egy pillanatig sem szabad neki területet adni, mert kegyetlenül kihasználta első adódó lehetőségét. A gól nem fogott meg bennünket, de nagyon rosszul jött egy kiegyensúlyozott félidő végén. A második játékrészben küzdöttünk az egyenlítésért, de csak helyzetekig jutottunk el. A három becserélt játékos nem tudott olyan eredményesen belépni a játékba, mint a múlt héten a Siófok ellen. Sőt az 59. percben egy szöglet után megszerezte második gólját a vendégcsapat. A hátralévő 30 percben mindent megpróbáltunk, de nem sikerült gólt szerezni, pedig rászolgált volna a csapat.

Ceglédi VSE – Zalaegerszegi TE 0-2

Gólszerzők: Délczeg (38’ 0-1), Forgács (59’ 0-2)

Ceglédi VSE: Tóth – Oláh, Albert, Makrai, Farkas, Koncz, Dóczi, Pantovic (Szabó D.), Vattai (Markó), Kovács (Majoros), Koós

Szabó István vezetőedző: Csapatom küzdött, hajtott. Kapufát rúgtunk, kapusunknak szinte védenie sem kellett. Majd a semmiből vezetést szerzett a Zalaegerszeg. Sajnos csak futni tudtunk az eredmény után, s hiába alakítottunk ki további helyzeteket egyenlíteni nem tudtunk. Nehéz szériába megyünk bele. Továbbiakban is szükség van komoly összetartásra, hogy meg tudjuk őrizni NB II-es tagságunkat.

(Fotó: Kisfaludi István) 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...