17.2 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Az utolsó vacsorára emlékeztek

Április másodikán, Nagycsütörtök estével vette kezdetét a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint délelőtt az egyházmegyék székesegyházaiban a főpásztorok szentmise keretében megszentelték a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési mise keretében a papok közösen újítják meg a szentelésükkor tett ígéreteket – írták.

Az esti liturgia az utolsó vacsora felidézésével kezdődik, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait – folytatták. A szentmise elején a hívek Krisztust dicsőítik. Az orgona, a templomok csengői és harangjai ez után elhallgatnak, és csak a nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson szólalnak meg újra. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok „Rómába mennek”. A nagycsütörtöki szertartás része a lábmosás, amivel Krisztus tettére emlékeznek, aki az utolsó vacsorán szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványának a lábát.

Krisztus ruháitól való megfosztását jelképezi a szentmise végén az úgynevezett oltárfosztás, amikor minden díszt eltávolítanak az oltárról, az oltáriszentséget pedig a pap egy külön erre a célra kialakított kápolnába viszi. A mise végén a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból. Ettől kezdve húsvétig az egyház nem mutat be szentmisét – olvasható az MKPK közleményében.

MTI – Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...