4.5 C
Cegléd
2026. február 4. szerda
spot_img

Vagyonkutatás a Hungáriánál

A négy gyanúsítottól már a nyomozás elején több nagy értékű gépkocsit és készpénzt foglaltak le, az ügyészségi munkacsoport további vagyonkutatást rendelt el. A gyanúsítás szerint a ceglédi székhelyű cégnél okozott kár körülbelül 300 millió forint.

A Magyar Nemzeti Bank március 6-án közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt előző este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök.

A Budakörnyéki Járásbíróság március 8-án három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig – az ügyész indítványának megfelelően – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

Mivel az előzetes letartóztatást és lakhelyelhagyási tilalmat egyelőre április 8-ig rendelték el, az ügyészségi munkacsoport előterjesztést tett a járásbíróságnál a határidő meghosszabbítására.A négy gyanúsított közül a Hungária Értékpapír Zrt. vezérigazgatóját, irodavezetőjét, valamint a cég egy alkalmazottját vették őrizetbe, míg negyedik társuk, egy ügyintéző nő lakhelyelhagyási tilalom alatt áll – közölte a szóvivő

Forrás: MTI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...

Fejlődő vállalkozások, sikeres Cegléd

A Cegléd és Térsége Ipartestület és a Településfejlesztési Szövetség...

Az elektromos bojlerek térhódítása: miért lehet ez a jövő?

  Az elmúlt években Magyarországon is egyre elterjedtebbé váltak az...

Címkenyomtatás: mit kell tudnod a matrica erejéről?

A címkék több funkciót látnak el, mint amit elsőre...

Egy bringagyártó, amely újraértelmezi az európai kerékpárpiacot

    Ha a különleges kerékpárok rajongója vagy, akkor biztosan örömmel...