19.9 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

Erdőszéli szappanműhely

 

– Ez nem gyógyszer, de ha egy pikkelysömörös barátom tünetei enyhülnek, az rengeteget számít. Mindegyik szappanhoz írok pár gondolatot, mert nekem az kevés, hogy: ,,Nesztek ezt csináltam”. Leírom őszintén, amit éreztem a szappan készítése közben. Azt gondolom, ha valamit beleteszek az anyagba – lelket és hitet – akkor az valahol, valamilyen módon átjön. Jelenlegi munkám mellett annyi időm maradt, hogy hetente csinálok két-három szappant, és én ettől boldog vagyok. – vallja az erdőszéli szappankészítő.

Gyuri és Amanda sokat beszélgettek arról, hogy jó lenne ebben a témában mások véleményét, ötleteit is meghallgatni, ezért tavaly májusban alapítottak egy közösséget is az egyik közösségi oldalon. Alig fél év alatt több mint négyszáz tagja lett a csoportnak.

– Itt a tanyán is előfordulhat, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném, ezért is jó egy ilyen közösség, ami feltölti a lelkem és erőt ad a problémák megoldásához. – majd hozzátette nagyon örül a pozitív visszajelzéseknek.

A léleksimogató szappanokat az érdeklődők a következő oldalon tekinthetik meg: https://www.facebook.com/erdoszeliszappanmuhely?fref=ts

Szöveg és fotó: Kovács Diána

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...