17.2 C
Cegléd
2026. március 16. hétfő
spot_img

Fordított nap a gimiben

Hatalmas készülődés előzte meg iskolánkban – a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban – a várva várt napot, április 1-jét, amikor tanárok és diákok szerepet cserélnek, és az egész iskola a feje tetejére áll.
Idén három megye mérkőzött meg a fordított nap megszervezéséért. Megtisztelő feladat ez, hiszen a diákok körében minden évben ez a program örvend a legnagyobb népszerűségnek. A 2014/15-ös tanévben az „Aloha”, a „Rászánós” és „Jakobinusok” megye mérkőztek meg egymással.
A versenyből az „Aloha” megye (10. d osztály) került ki győztesen, a diákság Heitter Gergőt választotta meg a gimi 42. diákdirijének .
A fordított napon az első kihagyhatatlan program az ún. beiktatás. A ceremónia alatt minden diákparlamenter megkapta az általa betöltött fontos tisztségért járó medált, majd iskolánk igazgatója beiktatta a diákdirit, aki hivatalosan is megnyitotta az idei év fordított napját.
Bár a kampányidőszakban nagy volt a verseny a rivális megyék között, a sikeres fordított nap érdekében össze kellett dolgozniuk. Közös munkájuk eredményeként a diákok minden szünetben – amik ezen a napon 20 perc hosszúak voltak – színes programokon vehettek részt, és egy felejthetetlen napot tudhattak maguk mögött. Volt karaoke, sorverseny és különböző népszerű vetélkedők, a fordított napi büfében pedig a második helyezett (Rászánós) megye válogatott finomságait lehetett kapni. Végül pedig sor került a nap legjelentősebb eseményére: a diákdiri „elrablására” és „megmentésére”, amit az egész iskola figyelemmel kísért.
Bár fáradságos munkát jelentettek az elmúlt hónapok, mindhárom megye rengeteg szép emlékkel gazdagodott, és jó érzéssel gondol majd vissza erre az időszakra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két aranyérem és EB-részvétel

Hétvégén második alkalommal rendezték meg az U15-ös korosztály válogatóversenyét...

Hálózatöblítési munkálatok Cegléden

ÉRTESÍTÉS – Hálózatöblítési munkálatok Cegléden Tájékoztatjuk tisztelt felhasználóinkat, hogy Cegléd...

Dr. Süveges Gyula emlékére

dr. Süveges Gyula szülész-nőgyógyász főorvos úr emlékére 1937-2026 Hát, elment Ő...

Fóliába tekert nyársapáti plakátok

Országos visszhangot váltott ki az a nyársapáti politikai akció,...

Újabb részletek a ceglédberceli emberölési ügyben

Újabb információk láttak napvilágot a közelmúltban feltárt, több mint...