– Hogy készültél a futásra és milyen gondolatok voltak a fejedben a futás alatt?
– Már hetek és hónapok óta sokat gondoltam a futásra, az interneten tanulmányoztam a Vivicittá részleteit, nagyon sokat edzettem előtte. A futás előtti héten lefutottam egyszer 18 és egyszer 20 km-t. A futás közben arra gondoltam, hogy ezt mindenképpen meg kell csinálni és Mohos Imre bácsi szavai jutottak eszembe, aki sokszor mondta nekem, hogy ha úgy érzem, hogy nem bírom, akkor nem szabad megállni, annál jobban kell akkor akarni. Így lehet fejlődni.
– Milyen érdekességeket láttál a futás közben?
– Budapestet nem nagyon ismerem. A futás közben egy kis csapathoz csatlakoztam, akik segítettek, hogy bírjam. Azt láttam, hogy nagyon szép a város, a hidak és a Duna is. Nagyon élveztem az egészet, a sok tarka ember látványát. Szomorú volt, hogy nem sokkal a cél előtt egy hölgy összeesett, de azonnal jött a mentő és ellátták szegényt.
– Milyen tanulságokkal szolgált neked ez a futás?
Már régóta tudom, hogy a kitartás nagyon fontos, nemcsak a futásban, hanem mindenben. Ez a mostani félmaraton megerősített ebben. Szeretnék jövőre is részt venni a Vivicittá-n, Magyar Pista bácsi, aki most is elvitt és benevezett engem ide, megígérte, hogy jövőre is elvisz. Nagyon köszönöm neki ezt a nagy élményt.
