13.2 C
Cegléd
2025. október 23. csütörtök
spot_img

Kistérségi Oviolimpia Cegléden

A szervezés komoly munkát igényelt, amit már decemberben elkezdtünk. A játékfeladatokhoz gyönyörű, látványos díszletet és eszközöket tervezett Nyíriné Diósi Gyöngyi kolléganőnk, az ő varázslatos művészi látásmódja tükröződik a Föld napjához kapcsolódó eszközök tervezésében.
Április 25-én 8 csapat indult a sportcsarnokban rendezett olimpián, csapatonként 12 fővel: Cegléd, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Törtel, Újszilvás településekről.
A rendezvény fővédnöke Takáts László Polgármester Úr volt, a zsűri elnöke Hegedűs Ágota Alpolgármester Asszony, a zsűri tagjai között köszönthettük Füle Győzőnét, Ungvári Miklóst, akik jeles képviselői a sportéletnek. De meghívott vendégek között köszönthettük a térség polgármestereit is. A sportbírói feladatokat a Ceglédi férfi kézilabda csapat tagjai látták el.
A 2015-ös Oviolimpiát a kocséri óvodások nyerték, második Jászkarajenő csapata lett, a 3. helyet pedig a Cegléd-Lövész utcai óvoda szerezte meg.
A rendezvény szünetében óvodánk zenés tornásainak táncos produkcióját láthatták, akiket Hegedűs Anikó testnevelés és egészséges életmód munkaközösség vezető a rendezvény egyik fő szervezője tanított be. De felléptek a Ceglédi fitnesz szakosztály versenyzői, és a Power Karate sportegyesület tagjai is.
A csapatokat értékes ajándékokkal jutalmaztuk, többek között kerékpárokat, futóbiciklit, földgömböt, társasjátékot, könyvet, ajándékcsomagot kaptak Cegléd Város Önkormányzatának és támogatóknak köszönhetően. De ügyeltünk arra is, hogy külön minden kisgyermek kapjon ajándékot. A rendezvény után vendégül láttuk a csapatokat a sportcsarnokban. Jó hangulatban telt az olimpia és bízom benne, hogy szép emlékekkel lettek gazdagabbak a gyermekek.

Darányiné Horsik Zsuzsanna Tagóvoda – vezető, a rendezvény fő szervezője

FOTÓK az eseményről Kisfaludi istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...