7.1 C
Cegléd
2026. október 15. csütörtök
spot_img

Közös műsor és vastaps a Tánc Világnapján

A mostani műsorban a Formációs lánycsoport, a Tápiószele tánccsoport és a Ceglédi párosok léptek színpadra. Őket a 18 éves Releve tánciskola követte. Ez az iskola is évek óta nagy népszerűségnek örvend a táncolni vágyó fiatalok körében, több növendék nyert már felvételt táncművészeti szakközépiskolákba, vagy választották hivatásul a táncművészetet. idén például a Magyar Táncművészeti Szövetség dupla pontszerző magyar bajnokságán két első, egy második és egy harmadik helyezést értek el….így kvalifikálták magukat az Európa bajnokságra, is. A műsort pedig a Patkós Irma művészeti iskola diákjai zárták. A  tánccsoportok, diákok szintén egyre több és nagyobb sikert érnek el országos és európai versenyeken is. Az iskola tanulói most szinte minden táncstílust bemutattak, hiszen a modern tánc mellett, gyönyörű népviseletben a hagyományápolás is nagy hangsúlyt kapott műsorukban.

(CTV – Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...