– Ezek szerint már ekkor is vonzott a foltvarrás.
– Azaz igazság, hogy foltvarrott faliképet – kisvonattal, kakassal, egyéb figurákkal – már akkor készítettem, amikor a fiam született, ám akkor még nem tudtam, hogy ez foltvarrás – mondja nevetve. Később lehetőségem nyílt egy kecskeméti képzésen elmerülni e technika rejtelmeibe Lengváriné Bárány Mária irányításával. Ma is emlékszem, hogy a nagymama virágoskertjével kezdtük a foltvarrás tanulását. Már akkor tudtam, hogy Nekem ezzel a technikával még lesz dolgom. És lett is!
Az ott szerzett élményeket és tudást mindenképpen tovább szerettem volna adni, erre a Soros Alapítvány támogatásával nyílt lehetőségem. Farkas Kati kolléganőmmel a hátrányos helyzetű iskolák pedagógusainak szerveztünk olyan képzést, ahol a textilfestéstől kezdve a papírmunkákon keresztül, agyagozásig, tűzzománc technikától a foltvarrásig számtalan technikát érintettünk. Emlékszem Rónai Gabi volt az egyedüli férfi pedagógus…
És a mérföldkő: Barnóth Zoli festőművész kollégám meghívta a Ceglédi Galériába az egyik budapesti foltvarró klubot kiállítani. Ennek a kiállításnak aztán akkora sikere volt a városban, hogy utána többen megkerestek, tanítsam a foltvarrást. Ennyi előzmény után született meg a ceglédi Folton-Folt Klub 1997-ben. Alapító tagok voltak például Barna Karolin, Száraz Julika, Farkas Kati… sok-sok pedagógus, orvos, nyugdíjas csatlakozott hozzánk, a múzeumból Dinnyésné Borika.
– Az 1997-es megalakulásotokat egy évvel később már bemutatkozó kiállítás követte.
– Hihetetlenül szép emlékek kötnek ezekhez az évekhez. Gazdag alkotói munka, empátia jellemezte a közösséget. Tudtunk örülni egymás sikerének. Az első alkalomra egy regiment libát, meg pulykát varrtunk, hiszen azt tanultuk meg először. Nagyon jó hangulatú csapat jött össze.
2004-ben ugyan átadtad a vezetői szerepet Dinnyésné Borikának, de alkotói kedved változatlan maradt.
Abban az évben mentem nyugdíjba, ám a mai napig aktív tagja vagyok a klubnak. Az első kiállítást sok érdekes tárlat követte, itt az anyaintézményben éppen most nyílt meg a 17. hiszen minden évben egy alkalommal itt mutatjuk be az elmúlt időszak legremekebb darabjait, mindig valamilyen témát (évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódva) dolgozunk fel. A tavalyi karácsonyi kiállításunknak nagyon nagy sikere volt, rendkívül színesre sikerült, de Én nagyon szeretem a színes dolgokat. A pasztell is csodaszép, de hozzám – valószínűleg energikus természetemből adódóan – az erősebb színek állnak közelebb. Ezeken a kiállításokon az égvilágon minden megtalálható: lakberendezési tárgyak, faliképek, takarók, abroszok, táskák, terítők, párnák, figurák.
Mára védjegyeddé váltak az említett figurák. A tárlatok anyagába mindig belecsempészel néhány mókás állatot, melyek a gyerekeket (is) teljesen elbűvölik.
A figurák az én világom! Mikor az első unokám született – 23 évvel ezelőtt -, akkor kezdtem állatokat varrni. Volt olyan, hogy egy kiállításra úgy kellett visszakérjem tőle néhány hétre. Kimondhatatlanul szeretem ezeket a színes állatfigurákat, el se tudom mondani, milyen örömöt szerez, amikor látom, hogy a kicsik nézegetik, magyaráznak hozzá, sőt olykor még dalra is fakadnak. Idén az akácméz, méhecskék és a mackó dominál. Egyébként minden állatfigurámat kézzel varrom.
– Hatalmas tettvágy szorult beléd, hiszen 2010-ben a Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Klubbon belül alapítottál egy másik foltvarró klubot is.
– Harmat Kató és Szabóné Erzsike – a KMKK Folton-Folt klubjának tagjai – segített az indulásnál, hiszen amikor beindít az ember egy ilyen klubot, sokkal többet kell magyarázni, sokkal többet kell mutatni. Ők azóta is – csakúgy mint Én – „kétlaki életet élnek”, tagjai vagyunk mindék csapatnak. Ez a csapat is igen sikeres, s időközben gyönyörűen dekoráltuk klubhelyiségünket, mely kiállításaink helyszínéül is szolgál.
Azonban nem csak a foltvarrás érdekli a tagokat. Gyönyörűen horgolnak, kötnek, gobelint varrnak. Ez egy örömklub! Nagyon édes, önzetlen társaság. Annyira szeretem őket!
Most éppen a Deák utcai óvodásoknak készítünk Gyereknapra meglepetést – meséli, miközben mutatja a terveket. Gombák, süni, maci, mákvirág és napocska díszíti hamarosan a csoportszobák ajtóit.
– Motoszkál bennem a kíváncsiság, elfértek még otthon a sok textiltől?
– Jaj! Nem! Oda jutottunk, hogy már a fiam – aki egyébként szinté alkotó, festő –ő is sokallja a felhalmozott anyagot. Időközben hatalmas mennyiség gyűlt össze, de nem merem eldobni, mert volt rá példa, hogy 15 év múltán használtam fel egy darabot. A rengeteg szabásmintáról, tervrajzról már nem is beszélve.
Mindezek után mi mást is kívánhatnék Gizikének, még sok évig kitartó lelkesedést, termékeny alkotó munkát mindannyiunk örömére!
KozI
