28.9 C
Cegléd
2025. június 18. szerda
spot_img

Fit-Kid sikerek és Eb kvalifikációk

A Kovács Barbarának láb sérüléséből nem sikerült egészen felgyógyulnia, de így is vállalta a versenyzést, de ez rányomta bélyegét a produkciójára. Telek Patrícia okosan,összeszedetten versenyzett és nagyon jó gyakorlatot mutatott be, ezért is teljességgel érthetetlen az elért 4. helyezése. Én edzőként mindig elfogadom a zsűri döntését, hisz I.osztályú bíróként tudom hogy mindent megtesznek hogy a legreálisabb eredmény szülessen. Most is elfogadom, de mint a Magyar Fitness Szövetség szakmai bizottságának a  tagja nem értem…és sok bennem a ???? Szerencsére az EB kvalifikációt nem befolyásolta ez az eredmény.
Késő délután a „B” csapatok következtek. Az I.kcs./kiscsapatunk ügyesen szerepelt,megérdemelten állhattak a dobogóra hiszen keményen megdolgoztak az eredményért.
Gratulálunk minden versenyzőnknek,de nincs megállás hiszen még két nagyon fontos versenyünk hátra van.
 
Eredmények: Fit-Kid „A” egyéni: III.kcs.: 7. Szepes Réka
                                                           VI.kcs.: 4.Simon Réka
                                                           VII.kcs. 1. Klemenc Petra  4. Minárovics Ráka
                                                           Felnőtt: 4. Telek Patrícia   5. Kovács Barbara
 
Fit-Kid „B” csapat: I.kcs/kiscsapat: 3. CVSE ( Bartus Emese, Nagy Emma, Pónert Nóra és Vég Luca).
A 2015 – ös Európa Bajnokságra egyéniben kvalifikálta magát: Klemenc Petra és Telek Patrícia.
Az Országos Diákolimpiai Döntőbe jutott valamennyi „A” kategóriás versenyzőnk. Felkészítők: Randos Gabriella vezetőedző és Móricz Alexandra.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...