7.1 C
Cegléd
2025. november 11. kedd
spot_img

Volner a Hungária-ügyről kérdezett

Válaszában aminiszter arról beszélt, hogy céljuk„a pénzügyi bizalom helyreállítása volt”, és hogy „április 18-án már hatályba is lépett a Quaestor károsultjainak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap”            

– További lépésként a gazdasági minisztérium előkészített egy törvénymódosító csomagot, amelynek célja a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztése. Ez az ön által is – egyébként jogtalanul – kifogásolt felügyeleti tevékenységre vonatkozóan további szigorítást tesz majd szükségessé. – fogalmazott Varga Mihály

Volner ezutántette fel a kérdést: „Arra adjon legyen kedves választ, hogy amikor a kormányoldal törvénykezik, akkor miért egyetlen céget, miért csak a Quaestor ügyfeleit érinti a kártalanítás, miért nem terjed ez ki más ügyfelekre is, akik hasonló módon károsultak. Nincs-e emögött valamilyen politikai megfontolás?Azt is fontos látni, hogy ezeknél az embereknél azzal éltek vissza, hogy éveken keresztül – az ön elmondásával szemben – nem ellenőrizte a tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank ennek a brókercégnek. Éppen ezért lehetett kifosztani az embereket,(…)Nagyon sok egzisztencia elment ezen, egyszerűen földönfutók lettek azok az emberek, akiknek a képviseletében én most szólok. Tehát nyomatékosan kérem: ezeket az embereket ugyanúgy kártalanítsák, és kutassák fel igenis az eltűnt vagyont is!”

Válaszában Varga Mihály hangsúlyoztamég nem zárultak le a vizsgálatok. „Tisztázni kell azt, hogy az ön által említett cég, milyen szerepet játszott ebben a visszaélésben, történt-e olyan mértékű jogsértés, ami egyébként további lépéseket vonhat maga után. Az pedig egy másik lépéssorozat, amikor a csőd- vagy felszámolási eljárás keretében a szükséges vagyontárgyak lefoglalásával, értékesítésével a károsultak kárigényét megpróbáljuk rendezni.” Az, hogya„lefoglalt vagyon és a lefoglalt eszközök értékesítéséből származó bevétel a károsultak igényét tudja-e rendezni vagy sem. Erre ma jelenleg még nem lehet válaszolni.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...

Rejtélyes fehér gömb Cegléd felett

Különös, fehér színű, léggömbszerű repülő objektum haladt át Cegléd...

Mászófalat avattak az Unghváry Technikumban

Ünnepélyes keretek között adták át november 11-én a Ceglédi...

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...