-2.8 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Refisek erdei iskolában

Míg a negyedikesek a Mátrát választották úti célul, addig a hetedikesek a Börzsönyt, ahol a Duna-Ipoly Nemzeti Park természeti kincseit ismerhették meg és barangolhatták be. A 7.a és 7.c osztály Kismaroson gazdagodott maradandó élményekkel, a 7.b és 7.m Diósjenőt és környékét járta be.

Kényelmes faházak és a panzió takaros szobái vártak minket Diósjenőn. Vendéglátónk gazdag programkínálatából már az első nap délutánján ízelítőt kaptunk. Népes csapatunk felkerekedett, és a falu utcáin át vezető, kb. 1 órás séta után megérkeztünk a Jenői-tóhoz, ahol sok érdekességet megtudtunk a falu történetéről, a tóról és élővilágáról. Az esti vadlesen igazi izgalmakban lehetett részünk. Mondhatjuk, hogy árkon-bokron keresztül mentünk. 40 emberrel az erdőben kevés esélyünk volt, hogy valóban láthatunk vadat, ám a szerencsésebbek mégis megfigyelhettek egy fák között gyorsan tovaillanó szarvast. Visszautunk a helyiek által nagy becsben tartott pincesoron vezetett, ami így a késő esti sötétségben igen kísértetiesnek hatott.

Minden napot testmozgással és áhítattal kezdtük, melyet a második napon további kalandok követtek. A gyerekek 4-5fős csapatokban GPS-es kincsvadászaton versenyeztek, így kamatoztatva tájékozódó képességüket, illetve végig egyensúlyozhattak a kalandpark pályáján. Ezek után jól esett a délutáni fürdőzés a hűs vizű medencében, ahogy a zsíros kenyér is lilahagymával. Előkerültek a plédek, labdák, a tollas és a társasjátékok, és takarodóig volt mégbaráti beszélgetésekre is alkalom.

A harmadik napon a Duna-Ipoly Nemzeti Park nyugalmazott igazgatójának látványos előadása révén megismerkedhettünk a Börzsöny természeti kincseivel, később pedig a falu református gyülekezetének beosztott lelkésze mutatta meg nekünk 18. században épült templomukat. Délután pedig a tájház gyűjteménye és a jegyzőasszony előadása révén bepillanthattunk a valamikori palóc paraszti életbe. Vacsoráig még maradt időnk, hogy meghódítsuk az Öreg-hegyet, még épp időben, a felhőszakadás megérkezése előtt. Este a tanulók földrajzi és kulturális ismereteikről adhattak számot Barangolás Magyarországon nevezetű csapatjátékunkon.

Még az eső sem vehette el a kedvünket az utolsó napon attól, hogy bejárjuk a falu általunk addig még feltérképezetlen részeit. Ebéd után azonban nem volt mit tenni, buszra kellett szállnunk, és irány haza! Istennek legyen hála az együtt töltött napokért, a szép időért, a sok közös élményért!

A kisebbek szerencsések, hiszen hetedikben újabb erdei iskolai kaland vár rájuk, a hetedikesek pedig… Nos, nekik jövőre másféle kihívásokban lesz részük. Közeledvén a tanév végéhez, a kirándulóbuszok fogyatkoznak, ám az élmények épp ellenkezőleg. Csak győzzünk betelni velük!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...