4.1 C
Cegléd
2025. november 11. kedd
spot_img

Ízes sajtótájékoztató

– Milyen alapon válogatták össze idén a repertoárt?

– Készítettünk egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a tavalyi évadban mely darabok tetszettek a legjobban a nézőknek és milyen szempontok alapján döntenek, hogy meglátogatják-e az adott előadást. Ezek szerint a vígjátékok a legnépszerűbbek és azok a darabok, amelyeknek szereplői között minél több ismert névvel találkoznak. Hát ezekből most nem lesz hiány. Októberben a Csiki-csukival, a Gergely Theater legújabb vígjátékával indítunk, amelynek a már megszokott, kiváló színvonal mellett két újdonsága is lesz: egy eddig ettől a műfajtól idegen elem, a bűvészet is helyet kap a színpadon. A másik, hogy egy mindenki által jól ismert, de népszerű, „amatőr” is bekerült a Gergely Róbertneve által fémjelzett csapatba: Kárász Róberté. – kezdte sorolni az Igazgatónő a jövő évad újdonságait, majd így folytatta:

– Decemberben Udvaros Dorottya és László Zsolt előadása, A szív hídjai erősítik a romantikus hangulatot, januárban az Apácák, azaz Voith Ági, Zakariás Éva, Mérai Katalin, Vándor Éva, Csarnóy Zsuzsanna és Laurinyecz Réka mutatnak be egy bizarr történetet sok tánccal, dallal és nevetéssel, majd márciusban Hernádi Juditot és Kern Andrást köszönthetjük a Hitted volna? című darabunkban.

– Ilyen színvonalasnak ígérkező összeállítás mellett hogy alakulnak a bérletárak?

– Reméljük, hogy sokan nézik meg az előadásokat, így nem emeltük a bérletek árát, továbbra is 12500 Ft-ért vásárolhatják meg kedves nézőink.

–  Mit láthatnak az ovisok a miniknek szóló bérletben?

– Ugyanúgy, mint a felnőtteknél, itt is törekedtünk arra, hogy a korosztály igényeit maximálisan, a lehető legmagasabb színvonalon elégítsük ki: vendégünk lesz a Kolompos együttes, a Görbetükör Színház egy napon két előadással is, A kiskakas gyémánt félkrajcárjával és a Terülj, terülj asztalkámmal, majd a karácsonyt az immár klasszikusnak mondható A Szépség és a Szörnyeteg hozza el.

– Akkor már csak a tini-összeállítás maradt ki.

– Három darabot néztünk ki számukra. Október 20-án kezdünk a Robin Hooddal, november végére tervezzük a Légy jó mindhaláligot, majd február 24-ére Némó Kapitány kalandos történetét, amely Verne közismert ifjúsági regényéből készült.

– Eléggé ígéretesnek tűnik a választék. Mit terveznek még a jövő évadra?

– Folytatjuk a hagyományokat: maradnak a gasztroestek, a táncházak, az egyre sikeresebb művészeti témát, nagy utazásokat feldolgozó előadások, és jönnek az újak: kamarabeszélgetések, családi programok, kiskoncertek…

Ezek után már csak kellemesen folytatódhat a nap…

(Fotó: Kisfaludi István)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...

Rejtélyes fehér gömb Cegléd felett

Különös, fehér színű, léggömbszerű repülő objektum haladt át Cegléd...

Mászófalat avattak az Unghváry Technikumban

Ünnepélyes keretek között adták át november 11-én a Ceglédi...

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...