6 C
Cegléd
2026. február 28. szombat
spot_img

Papp Elek ötszörös világelső

Papp Elek alkotásaira jellemző az emberközpontúság, amely nemcsak a figurális, hanem a tájat, tárgyat ábrázoló képein is megjelenik, s ez mérnöki precizitású komponálással, technikával párosul. Eddig 56 országban 950 díjat nyert.

SZUBJEKTÍV: 1. az egyén tudatát és érzéseit tükröző; 2. valamely személlyel kapcsolatos

Portrét készítettem Papp Elekről. A szavak villanófényében. Egy szó – egy jellemvonás. „A kifejezések jellemünk tükrei.” (Illyés Gyula)

Betűrendben: siker, szorgalom, szerénység, tehetség. A Papp Elek-ijellemkép(let) rendjében: tehetség + szorgalom + siker = szerénység.

Meglepő az eredmény? Mert vannak olyanok is, akik érvényesülésében, karrierjében az egyenlőségjel után ez áll: önhittség. Jellemsorukból hiányzik egy minőség. A meghatározó. Ami csak a legnagyobbak tulajdonsága. Mint Papp Eleké is. Az alázat. Az alkotómunkában. Az emberi kapcsolatokban. Az önjelentőség kimutatásában.

Ha tehát az alázat szóval kiegészítjük a karakterjegyeket, pontossá és igazzá válik a Papp Elek-i „képlet”. Az erkölcs tanában. Így párosul az emberi és művészi hitel, így lesz nemcsak esztétikai, hanem morális érték is egy alkotás. Ezt igazolja egy régi közmondás bölcsessége: Amilyen az ember, olyan a tettje. Meggyőződöm erről: amikor Papp Elek fotóit nézem, amikor Papp Elekkel beszélgetek.


1.kép: Papp Elek – Beteg bárány

2.kép: Első helyezés a Papp Elek a ,,Vihar után” című képéért.

3. kép: Papp Elek – Vihar után

4. kép: Papp Elek – Egy szem fog

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kipakolták a házat, de hamar elkapták őket

A ceglédi rendőrök három órán belül elfogták azt a...

27 éve eltűnt nő holttestét keresik

A Bors hírportál beszámolója szerint rendőrök jelentek meg február...

Megszűnik a lakossági szemétlerakás

Március 1-től megszűnik a lakossági szemétlerakás lehetősége a ceglédi...

A műfű előnyei és annak telepítése

Ki ne álmodna zöldellő növényekkel teli környezetről az otthonában?...

Hosszúcsemői vízőrzők akcióban

Idén márciusban lesz egy éves az a kezdeményezés, amelyet...